A Taszilin-Ádzser tuaregjei

Szerző: | Afrika, Algéria

Algériában a tuaregek egy része a tengerparti sávtól távol, mélyen a Szaharában él. Viszont ma már már jórészt az oázisvárosban, Djanett-ben laknak, nem a sivatagban nomád sátrakban. Bár lakóhelyet és foglalkozást is váltottak sokan közülük, de hagyományaikhoz nagyon ragaszkodnak.

Matriarchális társadalomban élnek, nagy becsben tartják a nőket, fontos, hogy a családban boldogok legyenek. Kevés a válás is. Régen több feleségük is lehetett a férfiaknak, de ma már egy feleséggel is beérik. Az esküvők nagyszabásúak ma is, szinte mindenkit meg kell hívni, és a vőlegény családja állja a költségeket, a rokonok jelképes összegekkel járulnak hozzá. Előfordul, hogy a lakodalmon akár 1500 ember is együtt örül az ifjú párral. Régen az apa választotta az ifjú arát, kecskét, egy nőstény tevét adtak érte, ma inkább euróban mérik a hozományt. Általában egy évig gyűjtötték a hozományt. 18-19 évesen házasodtak.

A nomád tuaregeknél a nőknek volt a legfontosabb szerepe, ők főzték meg az ételeket, textileket szőttek, edényeket készítettek, az állatokat fejték, gyerekeket neveltek. A gyerekek vízért mentek, vagy a sátor körül játszottak, modern játokok híján kecskegidával, báránnyal. A kicsik kecsketejet ittak, azonban minden gyermek más-más kecske tejét ihatta. A férfiak jórészt az állatokkal foglalkoztak, de sok esetben hetekre elmentek a karavánokkal kereskedni a szomszédos országok (Niger, Líbia) piacaira, ahol árukat cseréltek, például datolyát gabonafélékre. Amikor a hosszú útról a férjek hazatértek, mindenkinek hoztak valamilyen vásárfiát, például feleségeiknek ékszereket, ruhát. Ma is fontos számukra a kereskedelem, de már repülővel közlekednek a fővárosba. A szaharai afrikai országok kialakulásával, az országhatárok megjelenésével a nomád állattartás is kis területre korlátozódott. A tuaregek panaszkodnak, hogy nem tudják állataikat legeltetve „követni az esős évszakot”, de még a rokonaikat sem tudják szabadon meglátogatni.

Ma is tartanak állatokat a tuaregek, az „esős évszakban” (35-130 mm/év) legeltetik az állatokat a sivatagban. Ilyenkor kizöldül a terület, legelőt kínálva a kecskéknek, birkáknak és a tevéknek. A teve ma is értékes állatnak számít, egyfajta státusz szimbólum. Azonban a tuaregek a sivatagot úgy ismerik, mint a tenyerüket. Ismerik növényeit, mi a mérgező (pl. szodomai alma), mi a gyógyító. A sivatagi dinnye ugyan mérgező, de nemi betegségek külső gyógyítására a termése igen jó, elszáradva csörgőnek is használják. A sivatagi állatok egyes részeit is felhasználják gyógyításra, a muflon szarvát potencia növelésre, a húsát szülés után ajánlják, jó méhösszehúzó hatású. Egyes kígyók őrleménye hajnövesztőszer volt.

A víz a sivatagban mindig nagy kincsnek számított és még ma is az. A tuareg pásztorok kb.3 hónapig tartózkodnak állataikkal egy helyen, aztán „legelőt” váltanak. Az állatok itatását egyrészt a sziklák között rejtőzködő gueltákból oldják meg. Ezek dús növényzettel körülvett természetes édesvíz medencék, amelyek a legnagyobb forróságban is megőrzik a vizet. Másrészt a gránitsziklába fúrt kutakból itatják az állatokat. A kőzetbe szivárgó víz egyes helyeken felszaporodik 2-3 méter mélyen, innen vödrök segítségével húzzák fel az éltető vizet.

A ruházatukkal is alkalmazkodtak a nappali forrósághoz, illetve az esti-éjjeli, akár 1-2 °C körüli hideghez. A férfiak nadrágot, felette bő, bokáig érő ruhát viselnek. Fejükre 4 méter hosszúságú színes kendőt tekernek meghatározott módon. A kendő így a fejüket, arcukat védi a napsütéstől, a széltől, a szálló homoktól. Egyes férfiak egykor sivatagi rablásból is éltek, talán ezért alakult ki, hogy az idegenek előtt is letakart arccal jelentek meg, ellentétben asszonyaikkal, akiknek nem kell kendővel eltakarni az arcukat. Máig hordják a kendőt a férfiak a sivatagi környezeti hatások miatt.

A Szahara régen nem kínált változatos étrendet az tuaregek számára. Főként datolyát ettek, tevetejet ittak, teve, bárányhúst ettek, de főként ünnepekkor. A skorpiót is megették. Hagyományosan búzadarából sütnek lepénykenyeret, a taguellát. A tésztát lisztből, sóval, langyos vízzel dagasztják, majd lapos lepény-korongot formálnak belőle, amit a forró homokra rakják. Forró hamuval, majd parázzsal borítják be, 20-30 percen át sütik mind a két oldalát. Ha kisült, leporolják, és darabokra tépik, és egy tálba téve leöntik húsos raguval, régen olvasztott kecskevajjal. Ma már a tuaregek zöldségeket is fogyasztanak, a 20. század közepéig ismeretlen fogalom volt a burgonya, paprika. Az egyik 58 éves tuareg vezető elmondta, hogy ő a turistáktól kapott először paradicsomot 16 éves korában. Ma kedvenc ételük a kusz-kusz, mézzel leöntve.

Az étkezéseket menta teával zárják, amit nagy gonddal készítenek fém teáskannában, majd kicsi üvegpoharakba töltik. A fogyasztás előtt azonban a teát többször, akár 4-5 alkalommal egy pohárba töltögetik és vissza a kancsóba. Ezt jó magasról teszik, egyrészt hűtik, másrészt így habosítják fel a folyadékot. A kitöltött tea tetején jó vastag hab lesz, aminek a feladata a rovarok, és a homokszemek teába kerülésének a megakadályozása.

Az idősek a korukat sem ismerik pontosan. Nincs az öregeknek születésnapjuk sem. Az 1970-es években kezdődött el a regisztráció. A temetésre egy völgyoldalban került sor, figyeltek arra, hogy a vádiban időszakosan rohanó víz ne tegye tönkre a sírt. Kaviccsal jelezték, hogy férfié, vagy nőé, szülés közben meghalt nőé a sírdomb. Az özvegyek 4 hónap és 10 nap múlva mehettek újra férjhez, ekkorra kiderült, hogy terhesek voltak-e, vagy sem.

A tuaregek iszlám vallásúak, betartva az iszlám rituális előírásokat is. A sivatagban a homokon, imaszőnyeg nélkül is lehet imádkozni. Persze a rituális mosdás nem maradhat el, amit palackos vízzel oldanak meg.

A tuaregek nagyon vendégszeretőek. Sokan turistákat visznek terepjáróikon a Szaharába, hogy megmutassák a sivatag rejtett kincseit, és hagyományos életüket. Igaz, ilyenkor már kidobós sátorban alszanak, Toyota terepjáróval mennek fel a hatalmas homokdűnékre, palackozott ásványvizet isznak a menta tea mellett, és csak idő kérdése, mikor tudják mobiljaikat is a sivatagban használni. Ha eljön az este, a férfiak összeülnek egy takarón, és vidáman beszélgetnek, mesélnek egymásnak menta teát szürcsölve a gyönyörű csillagos égbolt alatt…

A fotókat dr. Mari László készítette.