A Nazca-fennsíkon, az Andokból lefolyó folyók termékeny síkságán i.e. 500-ban telepedett le egy nép, akik öntözéses mezőgazdasággal foglalkoztak, babot, kinoát (gabonaféle), kukoricát termesztettek megélhetésükhöz. Sokszor ki voltak téve az időjárás szélsőségeinek, esőzések, vagy éppen nagy szárazság sújtotta őket évről-évre.
Talán ennek köszönhető a furcsa vonalak rejtélye? Pachamamához, a Földanyához, vagy más istenekhez imádkoztak a földművelők segítségüket kérve, hogy elég eső essen, hogy így legyen elég termés az életükhöz. Lehet, hogy csillagászati naptárt jelentettek az ábrák, amellyel a vetés és aratás időpontját tudták meghatározni. Esetleg földalatti vízfolyásokat jelölnek egyes vonalak? Azt is feltételezik, hogy erre a helyre ilyenkor zarándokok jöttek, és nekik végig kellett sétálni a vonalakon. Ilyenkor a nazca nép elöljárói, papjai ünnepséget is tarthattak az esőért könyörgés rituálé keretében. Az állatok közül a pók az eső szimbóluma.
Még senki sem tudja, valójában mit szimbolizálnak a vonalak. További egyes találgatások még földönkívüliek segítségét sem zárják ki a vonalak megalkotásánál.
Az ábrák egy része állatokat és növényeket (például kolibri, pók, gyík, láma, majom, fa) ábrázol jól kivehető módon. A másik csoportja a vonalaknak geometrikus ábrák, vonalak (pl. útvesztő, labirintus), de sokféle emberábrázolás is ismert.
Az ábrákat a nazcák hosszú időn át készíthették a sivatagi mázas kőzetek eltávolításával, így egy világos vonalat kaphattak. Az ábrákat folyamatos vonallal „rajzolták” meg, egy-egy sáv hossza akár 100 méter is lehet. A vonalak mélysége 10-15 cm mély, szélessége 30-200 cm akár. Fa vagy kőtornyokat is építhettek, hogy tudják tervezni a rajzolatot, de vannak kutatók, akik azt feltételezik, hogy helyi szövetből hőlégballont is készíthettek az emberek, amely meleg levegővel felszállhatott… Azonban az is előfordulhatott, hogy a nazcák sohasem látták ábráikat! Az alkotók modelleket is készíthettek a rajzok végleges megalkotása előtt.
A nazcák a vonalakat Kr.e. 500-Kr.u. 500 között készíthették, azonban a vonalak a mai napig jól látszanak. Ennek elsődleges oka a száraz éghajlat, alig van csapadék, a szélerózió sem pusztítja az ábrákat. Az is hozzájárult a megőrzéshez, hogy kevesen tudtak róla, habár a spanyol gyarmatosítók 1537-ben említést tettek róla, akik útjelzőknek, utaknak gondolták. Később a vonalak fölött átrepülő pilóták számoltak be a furcsa ábrákról a 20. században. Egyik legnagyobb kutatója a rejtélyes vonalaknak Kosok professzor (1940-1941) és Maria Reiche (1941-1998 között kutatta a Nazca-vonalakat) voltak. Az utóbbi kutatónő szinte az egész életét a Nazca-vonalak megfejtésének szentelte. Naponta kijárt a sivatagos területre, vázlatokat, modelleket készített, és előadásokat tartott elképzeléseiről. Ő csak csillagászati funkciót látott a vonalakban, de elképzelése még nem igazolódott be a mai napig. Az eredeti berendezéssel meghagyott lakását és a sírját hűen őrzik San Miguel de la Pascana városkában.
Az UNESCO 1994-ben felvette a Világörökség listájára. Ma már nagyon vigyáznak Peruban a kulturális örökségre, bár egyik alkalommal éppen a Greenpeace mozgalom egyik kifeszített molinója veszélyeztette az egyik ábrát. Szabad szemmel a pánamerikai műút melletti kilátótornyokról, repülőből lehet megcsodálni az alkotásokat.
A fotókat dr. Mari László készítette.
