A szanok egykor Dél-Afrika északi részének nagy területén, a mai Namíbia, Botswana szavannás-sivatagi területén éltek. Történetük 22 000 évre nyúlik vissza. Számos észak felől jövő nép, így a bantu törzsek dél felé, a Fokföldön lábukat megvető európaiak pedig észak felé szorították őket. Így kerültek a Kalahári -medence és peremének félsivatagos területére.
Sokáig próbálták megőrizni hagyományos vadász-gyűjtögető életmódjukat, vándoroltak a vadakat követve. Innen a nevük, szan, ami gyűjtögetőt jelent. A búrok (bosjeman), majd az angolok a lekicsinylő busman, névvel illették őket, amely bozótlakót jelent.
Namíbiában a szan csoportok mozgását jelentősen korlátozták azzal, hogy farmokat hoztak létre, megtiltották az állatok vadászatát, még élelmezési célra sem engedélyezik. Iskolába járásra kötelezik a gyerekeket. Ezért a korábban vándorló csoportok letelepedtek, de mivel nem tenyésztettek állatokat, nem rendelkeznek csordákkal, így megélhetésük veszélybe került. A törzs tagjai sokszor elszegődnek farmokra dolgozni, vagy a városban keresnek valamilyen munkát. Az illegális vadászok felfogadják őket nyomolvasóknak, de vannak, akik természetvédelmi feladatokat látnak el.
A csoportok egy része a letelepedés után turistákat fogad, akiknek fizetség ellenében bemutatják ősi életüket, hagyományos kultúrájukat. A pénzből pedig a piacon tudnak élelmiszert, gyógyszert, és egyéb szükséges dolgokat venni. Az év egy részében a városban laknak, ahol a gyerekeik is tanulnak.
Látogassunk el egy ilyen csoprthoz, és tekintsünk bele az életükbe!
A szanok 140-150 cm magas emberek, kávébarna bőrrel, fekete pici göndör hajjal, akik 30-40 évesen már öregnek tűnnek. Az anyák 3-4 éves korig szoptatják gyerekeiket, ezzel az újabb peteérést is késleltetik, hiszen a szegényes környezetben nem lenne elég anyatejük két gyerekhez.
Hatalmas gránitsziklák árnyékában pihennek a törzs tagjai. Csak felnőtteket és nagyon kicsi gyerekeket látni, mivel az iskoláskorú gyerkőcök a városban tanulnak bentlakásos iskolákban. A fogadóbizottságot a gyerekek képviselik, maszatosan, kis ágyékkötővel rohannak elénk. Az egyik busman férfi tud angolul, és lelkesen fordítja társai magyarázatait.
Először egy körútra viszik a turistákat, amelyen megismertetik azokat a fákat, amelyek leveléből lehet gyógyszert készíteni a bőrbetegségekre. Egy akáciafaj gyökerét kiásva kiválóan alkalmas volt tegez készítésére. A megfelelő vastagságú gyökérdarabot kivéve a napra tették, a belül kiüregesedett gyökérből készült a tegez, amiben a nyilakat, és a tűzgyújtó eszközöket, esőben a száraz füvet tartják. A két végét oryx bőrrel zárták le.
Az egyik helyen bemutatják a tűzgyújtás módját is. Két fát használnak hozzá, az egyik botot a másikon forgatják a tenyerük között. A képződött lukba tesznek kis homokot is, hogy jobban súrlódjon. Kis idő múlva begyullad a száraz fű, lobog a tűz. A vadászok is sokszor használták, amikor az állatokat követve estére meleget kellett csinálni, de a tűz a ragadozókat is távol tartotta az alvó vadászoktól.
A vadászat ma már tilos, de szívesen megmutatják a vadászati technikájukat is. Csapdával is vadásztak, gyümölcsöt tettek a hurok közepébe. A csapdákat sűrűn kellett ellenőrizni, hogy a hiénák ne lopják ki belőle az elfogott madarakat, vagy kisemlősöket. Dárdával és nyíllal is vadásztak, a nyílhegyet méregbe mártották, ami euforbia (kutyatejféle) tejnedvének, és egy porrá tört rovar báb keverékéből készült. A méreg a kis állatokat azonnal megölte, de az antilopokat akár órákon át is követni kellett. A húst csíkokra vágva szállították a vállukon, ami nem volt veszélytelen, mivel a hiénák vagy a gepárdok hamar kiszagolhatták. Az állati bőrt is feldolgozták ruhaként is. Sikeres vadászat esetén az egész törzs jóllakhatott. A vadászok száraz időszakban vízhez is juthattak a gyomortartalom kipréselése esetén. Amúgy a vizet strucctojásban vitték magukkal. A csontokból késeket, nyílhegyeket készítettek. Csak annyi állatot öltek meg, amennyit megettek. Szívesen ettek sáskákat is, főleg sáskajárás idején volt bőség belőle. Nyersen, szárny és láb nélkül fogyasztották el őket.
A nők feladata a gyűjtögetés, gyereknevelés, ételfőzés és ékszerek készítése volt, amely utóbbit ma már a turistáknak is csinálnak. Főként strucc tojáshéjat kis korong darabra faragnak kövekhez csiszolva, majd középen kilyukasztva fűzik fel zsinórra. Régen növények rostjából készültek az íjak, nyakláncok, és a szállításhoz szükséges kötelek.
Nem pénzzel kereskedtek, cserélték az árunak szánt termékeket. Ma a turistáktól és a kézműves termékek eladásából van jövedelmük.
A látogatás végén bemutatják a táncaikat, dalaikat, régen is sok időt töltöttek együtt, és a legnagyobb büntetésnek éppen a közösségből való kirekesztés számított. A nők félkörben ültek, és a férfiak lassú léptekkel mentek körbe. A táncok, az énekek töltötték be egykor a könyvek szerepét, de betegségeket is gyógyítottak tánccal. A meséik nem szóltak olyan szereplőkről, akik legyőzik egymást, hanem inkább a gyerekeknek megtanította a tabuk tiszteletét. A társadalmukban egyenrangúak a nők, férfiak, megosztják egymással, amijük van.
A fotókat dr. Mari László készítette.
