Igazgyöngy, avagy a Ha Long-öböl kincse

Szerző: | Ázsia, Vietnám

Ma már a Ha Long-öbölben kishajók viszik a kíváncsi turistákat a kagylótenyésztő farmokra, ahol megismerkedhetnek az igazgyöngy-tenyésztés rejtelmeivel.

De nem volt ez mindig így. Az öbölben élő kagylókat a tengerfenékről bátor halászok hozták fel, és ha szerencséjük volt, akkor igazgyöngyöt találtak benne. Az igazgyöngy az egyedüli drágakő, amelyet egy élőlény, kagyló állít elő akkor, amikor valamilyen idegen anyag (pl. homokszem, parazita) kerül a köpenyébe, és azt gyöngyház rétegekkel próbálja elszeparálni a testének belsejétől. Valószínűleg élelem keresés közben találtak rá az első gyöngyöt tartalmazó kagylóra. Mivel a kagylók ritkán tartalmaztak gyöngyöt, nagyon drága árucikknek számított. A legidősebb gyöngy-nyaklánc 2000 éves, amit egy perzsa hercegnő szarkofágjában találtak meg.

Az emberek igazgyöngyöt viseltek, hogy hirdessék gazdagságukat, jólétüket. Talizmánként hordták, hogy jó jövőt hozzon rájuk, hogy a betegségtől megóvja, vagy éppen meggyógyítsa őket. A gyöngyök a tisztaság, a nőiség szimbólumai is voltak más-más kultúrákban. Sokszor misztikus erőt biztosítottak a gyöngyök hordozójának, fiatalságot, boldog házasságot „igért” a viselőjének. A hindu kultúrában azt gondolták, hogy a gyöngyök a mennyből származó cseppek, a közel-keleti hívők Isten könnyeinek tekintették. A szentélyekben, templomokban díszítésre is használták.

A vietnámi halászok több ezer éve ismerik az igazgyöngyöt. A Ha Long-öböl térségében sok közösség jött létre, amelyeket az igazgyöngy típusa alapján neveztek el egykor (Fényes gyöngy közösség: Minh Chau, vagy a Világító gyöngy közösség: Ngoc Vung).

1993-tól honosodott meg az igazgyöngy-tenyésztés az öbölben. Köszönhető ez annak, hogy 1893-ban egy japán ember, Kokichi Mikimoto tökéletesített egy technológiát, amellyel mesterségesen tudja előidézni, hogy a kagylók igazgyöngyöt „állítsanak elő”. Eredetileg a 19. században egy brit tengerbiológus, William Saville-Kent kísérletezte ki, hogyan tudja rávenni a kagylót igazgyöngy előállítására, de a japánoké lett a siker végül.

A vietnámi farmon nyomon követhetjük azt a folyamatot, amely igazgyöngyöt eredményez. A kagylókat kiskoruk óta nevelik, majd mikor elérnek egy kellő nagyságot, akkor kiszedik a vízből, és szétválogatják őket. A nyitott kagylók elpusztultak, így nem alkalmasak a további procedúrára. A zárt kagylókat mossák, majd következik az a művelet, amely, ha sikeres, igazgyöngyöt eredményezhet. Egy ember gyakorlott mozdulatokkal egy eszköz segítségével kissé szétfeszíti a kagylót, hogy egy csipesz segítségével beleillesszen egy fertőtlenített „membránt”, vagyis egy „ún. oltószövetet”, majd mellé egy kagylóhéjból előre elkészített kis, teljesen szabályos gömb alakú gyöngyszemet. Majd visszateszik a kagylókat a tengerbe egy rácsszerűségben, és pár évig várnak, hogy az osztriga kagylók a belerakott gömb köré gyöngyház-rétegeket növesszenek. Maga a gyöngy főként aragonitból és kalcitból áll, amit egy szerves anyag köt össze. Sajnos, az „implantáción” átesett kagylóknak csak egy részében fejlődik ki igazgyöngy, sok kagyló a beavatkozás alatt elpusztul, vagy éppen kilöki a számára idegen testet. A „kezelés” igen érzékeny folyamat, a kagylók akár 50 %-a is elpusztulhat.

Régen homokot is használtak „idegen” testként, de az nem garantálta a szabályos, jó minőségű gyöngy képződését. Az igazgyöngyöknek csak kb. 5-10 %-a lesz igen magas minőségű, a rosszabb minőségűeket a kozmetika ipar használja fel, nem készül belőlük értékes ékszer.

A fotókat dr. Mari László készítette.