A vadrezervátum Dakartól, Szenegál fővárosától 65 km-re található. Igazi szavanna területen járunk. Szenegál nagy része az átmeneti éghajlati övben fekszik, ha állatokat szeretnénk látni, akkor érdemes ellátogatni a 3500 hektáron kialakított rezervátumba, ahol az állatok biztonságban érezhetik magukat az orvvadászoktól, elég táplálékot és vizet találnak életükhöz, hiszen legtöbbjük vándorlási útját, így fennmaradási esélyeiket az emberi létesítmények (pl. utak), mezőgazdasági területek, legelők, települések korlátozzák.
Az állatok a turisták jelenlétét hamar megszokják, nem zavarja őket a terepjárók motorzaja, a fényképezőgépek sorozatos kattogása sem.
Úgy az emberek, mind az állatok biztonsága érdekében csak meghatározott helyen lehet kiszállni a terepjárókból, és szabadabban sétálni az akáciák, baobabfák között.
Nincs olyan Szenegálba utazást szervező iroda, amely kihagyná a programjából a Bandia Vadrezervátum megtekintését. Igazi szafariban lehet az utasoknak része, ahol jól felkészült vadőrök segítségével ismerkedhetnek meg a látogatók a szavanna életével, törvényszerűségeivel.
A szavanna éghajlat a térítői sivatag és a buja, fajgazdag esőerdő közötti átmeneti terület. A ligetes szavanna növényeinek nehéz küzdelmet kell vívniuk a víz megszerzéséért, és persze megtartásáért is. Mélyen gyökereznek a fák a talajvíz megszerzése érdekében. Vastag kutikula fedi a leveleiket a túlzott párologtatás ellen a levélfelületük lecsökkentése mellett. Az ernyő alakú lombkoronájú akáciák még hegyes tüskékkel is védekeznek, nehogy lelegeljék értékes kicsi leveleiket az állatok. A vízzel való takarékoskodás másik módja a lombhullatás. A meleg, száraz időszakokban hullatják le leveleiket például a baobabfák, a csapadékos tavaszi-nyári időszakban hoznak virágot és nagyon sokféle felhasználásra alkalmas termést (ital, gyógyszer, ételekhez adalék, állati takarmány). A vadaspark programjának egyik érdekes megállóhelye egy 1000 év körüli baobabfa, amelynek kiüregesedett belsejében griotok, vagyis hagyományos történet mesélők csontjait temették el. A kifehéredett koponyákat a turisták meghitten fényképezik.
A parkot az emberek mégiscsak az állatokért keresik fel. A park zárt rendszer, az állatok egy részét Szenegál távolabbi szavanna területeiről telepítették, vagy inkább menekítették ide. Vannak állatok, amelyek Szenegál területéről már kihaltak, és Dél-Afrikából kellett idehozatni. Nem teljes a szavanna táplálkozási piramisa a parkban, ugyanis a nagyragadozók hiányoznak. Az oroszlánok egy külön elkerített helyen látogathatók. A madarak (kb. 120 faj) természetes úton „költöztek be” a rezervátum területére. Mivel csúcsragadozó nem él a területen, ezért a vadőröknek kell gondoskodniuk az állatok megfelelő számáról a park fenntarthatóságának a figyelembevételével. A turisták általi bevételek nagy részét költik az állatok gyógyítására, infrastruktúra fejlesztésre (utak, mosdók, éttermek), és a szakemberek foglalkoztatására (vadőrök, idegenvezetők, állatorvosok, etológusok). A park jelentős szerepet vállal Szenegál, de az egész afrikai szavanna állatainak génmegőrzésében (pl. fehér orrszarvú), szaporításában.
A ligetes tájon élnek Földünk leggyorsabban futó állatai. Míg a sűrű növényzetű esőerdőben nincs jelentősége a futással való menekülésnek, addig a szavanna sík, jól belátható területén az az állat marad életben a patások közül, amelyik a ragadozója elől gyorsabban el tud szaladni.
Az állatok becserkészését hajnalban vagy késő délután érdemes kezdeni, mivel a forróság elől a növények árnyékában hűsölnek, keveset vándorolnak. A szafari vezetői ismerik az állatok kedvenc tartózkodási helyeit, fő vonulási útvonalaikat, így biztosan lencsevégre kaphatunk olyan állatokat testközelből is, amelyeket gyerekmesékből a tankönyvek lapjáról, vagy csak természetfilmekből ismerünk.
A nagy növényevők közül hiányoznak az elefántok, mivel a park területe túl kicsi az elefántok táplálék igényeihez, továbbá vándorlásuk korlátozása miatt igencsak tönkre tennék a tájat.
Láthatunk zsiráf családokat, megtudhatjuk, hogy a kék színű nyelvükkel a letépett levelekből nyerik a folyadékot, bivalyerős a szívük van, a legmagasabb vérnyomással bírnak az emlősök között, és a nyakukat sem kell tartani, ezt ínszövet biztosítja, ám a fő-vagyis nyakhajtáshoz már izommunkára van szüksége. Ha óvatosan haladunk, fehér orrszarvúak békés legelését vehetjük szemügyre, akiket nem fenyeget a kínaiak, vietnámiak hiedelme, miszerint tülkük megőrölve immunerősítő, és a reuma ellen is jótékony, noha bebizonyosodott, hogy ugyanabból az anyagból, keratinból épül fel, mint a körmünk, vagy a hajunk. Nehéz fotózni gyorsaságuk miatt a karcsú impalákat, és a sokfajta gazellát, kudut. Az Orixok, vagy nyársas antilopok képesek a testhőmérsékletük 10 °C-os emelkedését is elviselni, néha látványos harcot is láthatunk tőlük, amellyel a vezérbika fejezi ki a rangsorban lévő elsőbbségét a hatalmat átvenni próbálkozó hímmel szemben. A varacskos disznók családostul, felemelt farokkal csörtetnek a cserjék között, majd letérdelve legelnek, mivel nyakuk rövid, a lábaik pedig hosszabbak. Az esős évszakban szeretnek a paraziták elől sárban hemperegni. A bivalyoknál, ahogy az orrszarvúaknál sem tanácsos kiszállni egy közeli fotóra. Mindegyiknek kitűnő a szaglása, hamar támadásba lendülhetnek. A zebrák csoportosan élő állatok, csíkjukról épp az ELTE kutatói derítették ki, hogy azért nem csípik őket annyira a rovarok (böglyök), mert a fekete-fehér csíkhatároknál fellépő hőmérsékletkontraszt megzavarja hőérzékelésüket, és így nehezebben találják meg a bőr alatt futó ereket, mivel a zebrák vérében lévő fehérjék a peték képzéséhez elengedhetetlenek. A struccok szinte a park egész területén előfordulnak, a legnagyobb testű ma is élő madárfaj. Szeret a növényevő patások közelében lenni, a fű legelése során felbukkanó férgeket, rovarokat is szívesen megeszi. A hím tojók társaságában bóklászik, ha fiókái vannak, akkor jobb, ha távolabbról nézzük őket.
A ragadozókat a hiénák, sakálok képviselik a parkban, a keselyűkkel együtt fontos „köztisztasági munkát” látnak el azáltal, hogy a dögöket megeszik.
A rezervátumok létrehozásával igaz, hogy csak kevés állatot és területet tudunk megvédeni, de ezeken a helyeken valóban biztosítani lehet a természetes szavanna élőhelyek és ökoszisztémák fennmaradását.
A fotókat dr. Mari László készítette.
