Isten napsugara

Szerző: | Észak-Amerika, Mexikó

A kukorica Mexikónak, de Földünknek is az egyik legfontosabb termesztett növénye. A Közép-Amerikában honos növény eredete vitatott, ősi változatát nem ismerik pontosan, hiszen ma már hibrid fajtákat termesztenek, amelyek önállóan nem képesek szaporodni. Ennek az az oka, hogy a csuhé (fellevelek) miatt a szemek nem tudnak maguktól kiszóródni a kukoricacsőből, de ha ki is szabadulnak, a csőből leeső, egymásra potyogó szemekből kibújó csírák megfojtják egymást.

A legkorábbi vadkukorica-leleteket a Texcoco-tóból előkerült 80 000 éves pollenek, illetve a Tehuacan-völgyben lévő San Marcos-barlangból előkerült kb. 6000 éves kukoricacsövek képviselik. Mexikó területéről indult hódító útjára. Találkozhatunk kukoricával a Mexikói-fennsíkon, a Popocatapetl lábánál és a trópusi esőerdők irtásain. Termesztésének a hideg és a szárazság szab határt.

A kukorica szerepe Mexikóban manapság éppen olyan fontos a táplálkozásban, mint a maják vagy aztékok idejében. Ez a legfőbb gazdasági kenyérgabona, rengeteg féle ételt és italt készítenek belőle. Ilyen például az úton-útfélen frissen sütve kínált kukoricalisztből készült kerekded tészta, a tortilla és hússal vagy zöldséges töltelékkel, fűszerekkel töltött félbehajtott kukoricás tortilla, a taco. A kukoricatészta masszát az asszonyok a tenyerük között lapítják ki, vagy egy lapító szerkezetbe teszik, és olajjal meglocsolt sütőlapon kisütik. A maják és az aztékok a kukoricát mésszel és vízzel főzték puhára, így könnyebben megpuhultak a szemek. A puhára főzött szemeket kiszárították, amelyeket jól meg lehetett őrölni. Ezt az ősi indián szokást a mai napig sok helyen követik. Az aztékok a csokiitalukba is tettek kukoricalisztet. Ez az ital ma is népszerű, a champurradot az utcákon árusítják. Ugyan a spanyol hódítók sokféle óvilági kultúrnövényt honosítottak meg, a kukorica elsőségét azóta sem tudta semmi elhódítani.

Nagyon sok istenség szolgálta az ősi indiánoknál a kukorica fejlődését az ültetéstől az aratásig. A fiatal növényre Cinteotl vigyázott, de sok isten volt felelős a jó földért, a jó aratásért, a zsenge csövek növekedéséért. Tlaloc esőistennek jutott az a szerep, hogy a kikelő kukoricát kisegítse a talaj „fogságából”. Indián legendák szerint maga az emberi lét is a kukoricának köszönhető, hiszen a sárga és a fehér kukoricaszemből történt az emberek megteremtése. Egy másik mítosz szerint Tollaskígyó isten (Quetzalcoatl) egy emberiséget kipusztító katasztrófa után teremtette újra az embereket összeszedve a halottak csontjait saját vérével meghintve, és a hangyáktól ellopott kukoricaszemet adományozva biztosította megélhetésüket.

Nem csoda, hogy ezt az emberek állandóan szerették volna meghálálni az isteneiknek, illetve mivel életük nagy mértékben a kukorica termésétől függött, ezért nem riadtak vissza a véres emberáldozásoktól sem. Az emberiség az istenek véráldozata révén kelt életre, és a táplálékát is tőle kapta, így az istenek legfőbb tápláléka az emberek legdrágább kincse, a vére és a szíve lehetett csak. A termés az esőistentől függött, így az emberáldozatok során kitépett szívekkel, a cenotékba (a Yucatán-félsziget karsztvízzel kitöltött szakadéktöbrei) vagy a tűzbe dobott emberáldozatokkal szerették volna elnyerni az isteneik kegyeit. A kukoricalopás az aztékok szemében a legsúlyosabb bűnök közé tartozott. Aki mégis megtette, annak örök rabszolgaság vagy halál lett a büntetése. Azonban az utak mentén lévő kukoricatáblák szélső sorait az éhes vándorok számára ültették, akik így éhségüket büntetlenül csillapíthatták.

A kukorica ültetését mai napig szertartások kísérik a kisebb falvakban. Felégetik a szükséges területet, majd az esőkérő szertartás után vetik el a magokat. A munkálatokat sok helyen még napjainkban is ásóbotokkal, ültetőfákkal végzik, akár az aztékok idejében.

Az élet fő eseményeinél ma is jelen van a kukorica. A házasságkötéskor a fiatalok összetartozásuk jeleként ugyanabból a tortillából harapnak. A lánykérésnél még számít, hogy a leány tud-e jó kukoricalepényt készíteni. A kukorica az utolsó útjára is elkíséri a mexikóiakat. A halott mellé útravalónak kukoricakásával töltött tökedényt tettek az aztékok és a maják. Ma a ravatalra a fekete bab mellé kukoricát tesznek, hogy az új otthonában tudjon ültetni élelemnek valót.

A kukoricából sokféle tárgyat készítenek ma is, ékszereket, alátéteket, játékokat, de különféle bajok gyógyításra vagy éppen jóslásra is használják.

A fotókat dr. Mari László készítette.