Dél-Amerika egyik legszebb, de nehezen megközelíthető vidéke a Puna de Atacama magashegyi régiója az Andokban. Ez egy 4500 méter felett lévő hatalmas fennsík. Ezen a fennsíkon a csapadék igen kevés, a fagyaprózódás és a szél az úr.
A Puna de Atacama fennsíkján igen erős szelek fújnak, sebességük eléri a 200-300 km/h-s sebességet is. A szelek minden útjukba kerülő felszínt, tereptárgyat megtámadnak.
Egy bányanyitás kapcsán felépített meteorológiai állomáson a Puna de Atacama argentínai oldalán 393 km/h-s szélsebességet mértek, amely a Földön rekordnak számít (a forgószelektől eltekintve).
A fennsíkon a szél munkájának leglátványosabb bizonyítékai az óriási hullámfodrok, amelyek igencsak megnehezítik a hegymászók vagy éppen a kutatók terepjáróinak mozgását.
A szélirányra merőleges hullámfodrok magassága elérheti a méteres magasságot is. Az anyaguk nem csak homokszem méretű törmelékből áll, ahogy azt gondolnánk, hanem sokkal nagyobb szemcséjű aprózódási termékek is részt vesznek felépítésükben.
A tavak, tengerek partján képződő üledékfodrok ugyanis néhány cm-es nagyságot érnek el és a sivatagi homokfodrok sem magasabbak pár cm-nél. Hogyan alakulhattak ki ezek a méteres magasságot is meghaladó, akár egymástól több 10 méterre húzódó, több száz méter hosszúságot is elérő képződmények?
A szélre merőlegesen képződő nagy hullámfodrok kialakulása a helyi speciális viszonyoknak köszönhető. A Puna de Atacama felszínen lévő kőzeteinek túlnyomó része vulkáni eredetű, a fennsík fölé emelkedő vulkáni kúpok, mint pl. az Ojos del Salado (6893 m), Mulas Muertas (5897 m), El Muerto (6488 m) stb. egykori kitöréseinek anyaga és azok lepusztulásából származó törmelék építi fel. A hullámfodrok anyaga nagyrészt horzsakő, vagyis igen könnyű (1 g/cm3 alatti), világos színű, több cm-es törmelékes anyag. A gyakorta fújó erősebb szelek ezeket meg tudják mozgatni, görgetve-ugráltatva, és fodrokba rendezik. Fontosak az időjárási viszonyok is, vagyis az, hogy a különálló darabok ne fagyjanak össze, és nedvesség se tapassza össze a kőzetdarabokat.
Ami viszont igen meglepő, hogy az óriásfodrok gerincét sötét, és sokkal nehezebb (kb. 3 g/cm3), 1-3 cm-es andezitdarabok sokasága borítja. Hogyan tudtak felkerülni ezek a nehéz darabok a nagy, szél által épített fodrok tetejére?
A megoldásra magyarázatot a gyakran előforduló vékony havas időszakok jelentik. Amikor a hó csak a nagy fodrok közötti mélyedéseket tölti ki, az alig kiálló gerincek között erős szél hatására megindulhat a nagyobb és nehezebb kövek csúsztatása a fagyott, kemény hófelszínen. Így az időszakos hókitöltés csúszópályaként segíti elő az andezit darabok vándorlását a fodrok gerincének a tetejére.
A fotókat dr. Mari László készítette.
