Testfestések üzenete

Szerző: | Afrika, Etiópia

A világ azon területein, ahol az éghajlat nem követeli meg a ruha állandó viselését, ott a testnek, és a rajta lévő díszítéseknek fontos szerep jutott és jut még ma is. Kalandozzunk el az afrikai Omo völgybe, és nézzünk példákat rá.

A test színekkel való festése megkívánja az alkotótól, hogy ismerje a természetet, tudja, milyen talajok vagy kőzetek alkalmasak porrá őrölve festéknek. Ilyen kőzet például az agyag, amelyet a helyi tradicionális piacon is vehetünk akár. Jó „testfestéknek” számít a marhatrágya és a hamu is. A mintákat kézzel, ujjal, tenyérrel, vagy éppen egy növény szárát pecsételőként használva viszik fel a test különböző részeire.

A felvitt anyagnak számos funkciója lehet: elijesszék vele a gonosz szellemeket, áldást nyerjenek, elállíthatja a vérzést, a betegségeket távol tarthatja, védelmet nyújthat a rovarok csípéseivel szemben. A testre felvitt motívumoknak jelzés értéke is van a viselőjének közösségében: jelezheti egy szűkebb közösséghez való tartozást, a felnőttá válás elérését, az egyén családi állapotát, hajadon, vagy már „elkelt”, és így a férfiaknak tiszteletben kell tartania. „Elmondhatja” a díszítés azt is, hogy mennyi ellenséget győzött le, milyen állatot ölt meg, amivel elnyerte a felnőtt státuszt. Azonban sokszor csupán dekorációra használják a festést, a minta ötletét a környezetből merítik, például állatok – gyöngytyúk, leopárd – bőrének utánzásakor, vagy éppen virágok festésekor a csapadékos évszakban, amikor a szavanna is kizöldül. Szívesen használnak geometriai mintákat is: csíkokat, pöttyöket, köröket. Változatos mintákkal már csak azért is találkozhatunk, mert ezek nem tartanak örökké, hiszen esőben, vagy a folyóban, vagy tóban fürdéskor lemosódik, és jöhet az újabb minta, vagy a régi újbóli felfestése.

Ennél tartósabb test dekorációk azok, amelyeket más technikával visznek fel, illetve be a bőrbe. Egy éles pengével, vagy kagylóhéjjal, tövissel megvágják a bőrt, és a bőr alá hamut növényolaj keverékével vagy egyes törzsek rovart tesznek, ami után a seb helyén egy kis kiemelkedés keletkezik a gyógyulás után. Ezt nevezik hegtetoválásnak. A „népszerűségét” az adhatja, hogy egyrészt örökre megmarad, másrészt a készítése során a férfiak, nők elég nagy fájdalmat élnek át, amely legyőzésével büszkeséget, tiszteletet vívnak ki maguknak a törzs tagjai között. A felnőtté válás jelzésére is használják, a nők a mursziknál mellre, hasra „készítik”, ezzel mutatják a szexualitásra való készségüket. Egyébként a természetesen szerzett sebek forradásaira is büszkék, hiszen ezek mesélik el az embereknek, hogy küzdelemben szerezték ezeket, és a bátorságukat bizonyítja.

Az Omo völgyében a murszik és a surmák ajaktányért használnak. A szokás kialakulását nem pontosan tudják, de a mursziknál feltételezik, hogy a rabszolgának való elhurcolás ellen találták ki. Ami akkor csúnyának számított, az idők folyamán társadalmi elvárás lett, és eléggé megvetik a törzs tagjai azokat, akik nem szeretnék követni a hagyományukat. Az első havivérzés után kezdik el a felhelyezést az alsó ajak bemetszésével. Több évig egyre nagyobb „tányért” helyeznek fel, így tágítják a bőrt. Ahhoz, hogy a tányér beférjen, az alsó metszőfogakat is kihúzzák. Az ajaktányért fából vagy agyagból a törzs tagjai készítik. Szexuális érettség és a társadalmi státusz jelzésére használják a nők. Az idősebb, házas nők csak bizonyos alkalmakkor hordják: esküvőn, temetésen, ha vendégeknek ételt szolgálnak fel, törzsi eseményeken, vagy ma már ha a turisták jönnek fotózni őket. A férfiak gazdagságát a marháik száma szabja meg. Az utóbbi sajnos egyes területek túllegeltetését okozza, sok helyen a nemzeti parkokat körbe kellett keríteni, hogy az őshonos állatoknak ne sérüljön az élőhelye.

Az Omo-völgy népeinek bőre olyan, mint egy könyv, a rajta lévő motívumokat csak olvasni kell megtanulni, aki jobban meg szeretné ismerni őket.