Mono tó

Szerző: | Észak-Amerika, USA

Nagyon sok tó létezik a világban, amely tájképi környezete, vagy keletkezése, vagy a víz színe, vagy éppen a benne élő élőlények miatt érdekes. A Mono tó minden szempont szerint egy igen különleges helynek számít. Kalifornia Holt-tengere, ahogy Mark Twain elnevezte.

Egy hatalmas medencében fekszik, vulkáni hegyekkel körülvéve. A tó egy nagyobb tónak a maradványa, amely kb. 1-3 millió éve keletkezhetett. A Mono tó 760 ezer éves lehet. A tó területe igen erősen változik, a jelentős vízszint ingadozásnak köszönhetően. Ennek oka egyrészről, hogy sivatagos környezetben fekszik, és a száraz évszakban jelentős vizet veszít el a párolgással. A másik ok pedig az, hogy 1941-től Los Angeles vízellátását próbálják megoldani a tóba érkező folyók vizének megosztásával, elvezetésével. A vízszint ingadozás elérheti az 1,8 métert is! A tónak nincs kifolyása, így vize csak a beleömlő folyókból és a felszín alóli hozzáfolyásokból táplálkozhat.

A tó vize rendkívül sós, kétszer sósabb, mint az óceán (átlagos sótartalom 80 g/l). Főként klorid-, szulfát-, karbonát-vegyületekben gazdag a vize és erősen lúgos kémhatású (10-es pH). Ezek a rendkívüli tulajdonságai a tónak adják egyben a különlegességét is!

A tó aljáról feltörő kálciumban gazdag források kálcium-karbonát, édesvízi mészkő kiválását eredményezik, gyönyörű, sokszor kéményszerű formákat kialakítva a víz alatt. Amikor a tó vízszintje jelentősen lecsökkent, ezek a változatos és különleges alakzatok a felszínre kerültek, igen bizarr, mesebeli tájképet kialakítva. Ezek a kis szigetek kiváló fészkelő helyet adnak a madarak számára, ahol védetten nevelhetik a fiókáikat.

Persze kérdezhetnénk, hogy ezek a madarak hol találhatnak táplálékot, avagy ilyen rendkívüli környezetben van-e élet a tóban? Akármilyen furcsán hangzik, de a Nagy Sóstó után itt a legnagyobb a kaliforniai sirályok populációja, több, mint 80 madárfaj él, vagy időszakosan megfordul a tó körül. Azonban a tó sem „lakatlan”. Elég nagy produktivitása van a tónak, hiszen elég sok alga, sós garnéla rák, és alkáli sólégy (Ephydra hians) él a tóban. Az utóbbi életének 2/3-át a vízben tölti, ott fejlődik, és bábozódik be. A lárvák és a báb burka sokkal több zsírt és fehérjét tartalmaznak, mint a rákok. Emiatt lett nagyon fontos tápláléka a madaraknak. Ezek a tápláló rovarok adnak energiát akár 4000 kilométeres non-stop repüléshez is egyes madaraknak.

A legyek, rákok nagy számát az magyarázza, hogy a tó vizének összetétele miatt halak nem élnek benne, így nincs ragadozó. A finom szőrborítás és a viaszbevonat miatt képződő buborék pedig szinte szárazon tartja a testüket, megvédi a lúgos víztől.

Igen különleges módon jutnak ezekhez a legyekhez a madarak. Az egyik vadászati stratégia a „szívd fel begyem a sok legyet…” stratégián alapul, vagyis a tópart szélét tömegekben beborító legyek között nyitott csőrrel futnak a madarak, így csak nyelniük kell a táplálékot. A másik módszer pedig az, hogy a csőrükkel örvényt keltenek a sekély vízben, így a tó alján lévő lárvák, bábok feljönnek a víz felszínére.

Az itt élő Kutzadika’a (légy evők) indiánok is rájöttek arra, hogy a bábok, lárvák pörkölve, vagy szárítva is finom csemegék, de eltarthatók a téli ínségesebb napokra is. Ezért szezonálisan, az augusztusi időszakban letelepednek a Mono tó környékén.

Sajnos a tó élete igencsak veszélybe került, amikor az őt tápláló vízfolyások vizét elvezették Los Angeles ivóvíz hiányát enyhíteni. Sorra lettek a mésztufa szigetekből félszigetek, így a hüllőknek és az emlősöknek könnyű prédák lettek a fiókák. A sótartalom drasztikus megnövekedése pedig veszélybe sodorta a tóban lévő élőlényeket. Sok önkéntes állt ki a tó és annak igen különleges ökoszisztémájának megmentéséért, sajnos, a mozgalom elindítóját, David Gainest ezért meg is öltek… Azonban 1978-tól elérték, hogy csak megfelelő vízszint esetén lehet csökkenteni a tóba jutó vízutánpótlást.