A mamutfenyőket több nemzeti park és védett terület óvja a kipusztulástól. 140 millió évvel ezelőtt sokkal elterjedtebbek voltak az északi féltekén, mielőtt reliktum fajokká váltak. Napjainkra két faja maradt fent, amelyek eltérő természetföldrajzi környezetben találták meg élőhelyüket. Az óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum) a hegyvidéken, 1500-2000 m-es magasságban él a Sierra Nevada-hegységben, a örökzöld vagy parti mamutfenyő (Sequoia sempervirens) pedig a Csendes-óceán melletti alacsonyabb vonulatok völgyeiben erdőalkotó.
Elnevezésük is érdekes, a mamut jelzőt a fák nagy termete és a mamutok agyarához hasonló lecsüngő alsó ágairól kapta. A fák magassága elérheti a 100 m-es magasságot is. Azonban igazi nagysága a fák tömegében rejlik, akár 1200 t-ásak is lehetnek, a faanyaguk pedig meghaladhatja az 1000 m3-t. A sequoia nevet Endlichner István botanikustól kapta, aki ezzel szerette volna tiszteletét kifejezni Seh-Quoi-Ah cseroki indián főnök előtt, akit a cseroki abc megalkotójának tekintünk.
A fák könnyen felismerhetők taplószerűen rugalmas, puha, szálas, vastag kérgükről, amely tannintartalmánál fogva az erdei tüzeknek is kiválóan ellenáll. A Sequoia sempervirenst szokták redwood néven is emlegetni, a fenyő vöröses törzse miatt. Ahhoz képest, hogy a törzsük magassága meghaladhat egy 20 emeletes házat is, a gyökerei viszonylag kis területen, a fatörzs körül szétterülve biztosítják a vízfelvételt és a fa megtámasztását. A fák elpusztulását ma már a kidőlésük okozzák az esetek nagy százalékában, amikor az erózió kimossa a talajt a fák gyökerei közül. Sokszor a fákat kerítéssel is körbe kerítik, hogy a látogatók taposása se okozzon talajpusztulást a felszín közelében futó gyökerek felett.
Az erdőtűz igen kedvező hatással van a mamutfenyők szaporodására is. A pici fenyőtobozokban érlelődő magok a hő hatására hullanak ki, és a talajra esve a tűz után ottmaradt hamu tápanyagforrást biztosít a kis magoncoknak. A tűz emellett a konkurens fajok elpusztulását is okozza hozzájárulva a nyugodt növekedéshez, mivel elég fény és nedvesség jut a fejlődő növényeknek. Mókusok, bogarak is segítik a magok terjedését.
Az emberek sem kímélték az értékes fákat, a kaliforniai aranyláz során települések házai épültek belőle a környéken. Az mamutfenyő erdőben pedig az 1950-es években sok építményt állítottak fel a sekélyen gyökerező fák köré, aszfaltút is épült. Ezeket mára felszámolták, talajjal fedték a gyökereket, mestersége tüzekkel segítik a tobozok kinyílását.
A fotókat dr. Mari László készítette.
