Az Andok inka teraszai

Szerző: | Dél-Amerika, Peru

Az Andokban megtelepedő embereknek létszükségük volt növények termesztése a megélhetésükhöz. A hegység meredek hegyoldalai és szűk völgytalpai ezt igencsak megnehezítették számukra. A meredek lejtőkre leeső csapadék, a völgyek felé robogó patakok elmoshatják a növényeket és hatalmas mennyiségű talajt, köveket is megmozgathatnak. Erre a problémára találták ki még az inkák előtti népek a teraszos művelést. A meredek lejtőkre (andák) az inka civilizáció mérnökei tökéletesítették a technikát, és egyre több teraszt alakítottak ki, hogy a birodalom lakóit bőségesen el tudják látni élelemmel. A teraszok különféle magasságúak és szélességűek voltak. Ez nagyban függött a lejtők meredekségétől. A támfalat nagy kövekből építették, a terasz alja nagy kövekből, majd a rajta elhelyezett kisebb kövekből, majd homokból áll. A tetejére tették a talajréteget, amelyet sokszor a folyó árteréről kellett zsákokban felcipelniük. Még a termékenység érdekében guanót (madárürüléket) is hoztak a Csendes-óceán parti területekről. Érdekes, hogy az inkák milyen korán és jól felismerték a guanó termés fokozó szerepét! Csak a 19. században lesz a perui guanó keresett exportcikk az európai piacokon.

A teraszokat öntözték, vagy forrásokból, vagy folyókból származó vízzel. Így egy évben többször is arathattak. A teraszon nem állt meg a víz, ellentétben az ázsiai rizsteraszokkal, hanem a felépítése miatt szépen leszivárgott a mélyebben lévő rétegbe.

A terasz sötét színű kőfala nappal felmelegedett, magába szívta a meleget, amit éjjel a növények felé kisugárzott, így védve meg azokat a 0 °C körüli hőmérséklettől, vagy akár a fagytól. Így lehetővé vált olyan növények termesztése is, amelyek ilyen tengerszint feletti magasságban (akár 3000-4000 m) nem élnének meg.

A teraszok kiépítése és gondozása a szakértelem mellett rengeteg munkaerőt igényelt. Valószínű, az inka társadalom nagy része kivette részét a munkából. A „lépcsők” kialakítása pusztán emberi erővel történt, állatokat nem használtak. A földeken termeltek kukoricát, kinoát (Chenopodium quinoa andoki gabonaféle), burgonyaféléket, hüvelyeseket (pl. babot), zöldségféléket, gyógynövényeket. A termést gondosan összegyűjtötték, és raktárakba szállították. Kerámiaedényekben tárolták, hogy a rovarok és rágcsálók ne pusztíthassák el. Még intenzív illatú növényeket is tettek közé (pl. mentát), hogy az egereket távol tartsák.

Az inkák nem elégedtek meg a mezőgazdasági célú hasznosítással, hanem a teraszokat felhasználták kísérleti célokra is. Moray település (tszf. 3540 m) közelében mesterségesen hoztak létre három körkörös teraszrendszert, ahol különféle fajtájú növényeket (pl. kukoricát, burgonyát) vetettek el különböző magasságban. Az alsó terasz a felszínhez képest 48 m mélyen van, és 15 °C átlaghőmérséklet különbség van a felső és az alsó teraszok között. Guanót is hoztak a Csendes-óceán partjáról, de az Andok különböző magasságból hozott talajait is kipróbálták. A napsugárzás beesési szöge, a hőmérséklet, a szélviszonyok, a csapadék mind-mind befolyásolták a termesztést.

A „kutatók” arra voltak valószínűleg kíváncsiak, hogy melyik fajta hol terem a legnagyobb bőséggel. Tehát a fajták tesztelésére használták a teraszokat. 250 féle gabona és zöldségmaradványt találtak ezen a helyszínen. Ezeket a tapasztalatokat a mindennapokban is kamatoztatták.

A Moray teraszait az inkák hozták létre, egy preinka népcsoport, a warik kőfejtőinek beteraszozásával (12-14. sz.). Lehet, hogy az alján még termékenységi ünnepségeket is tartottak Pachamama, a Földanya tiszteletére a bőséges termésért.

A fotókat dr. Mari László készítette.