Andoki emberek „kenyere” a burgonya

Szerző: | Dél-Amerika, Peru

A burgonya igazi „andoki” növény. Az Andok hegységben termesztették és termesztik manapság is főként a „fagyos föld”, tierra fria területén 3000-4000 méteres magasságban. Az inkák nemesítették fogyasztásra a növényt, bár már kb. 7000 éve ismerik és eszik a különféle őslakosok.

3000 fajtáját ismerik. Ebből több százat használnak ma is különféle célokra: van, ami sütésre jó, főzésre, chips készítésre… A perui piacokon sétálva rengeteg fajtát lehet látni. Különféle színűeket: fehéret, sárgát, lilát vagy éppen feketét. Alakra is nagyon változatosak: kerekek, egész hosszúkások, tobozszerűek, alpaka orrára emlékeztető változatok. Az első spanyol hódítók nem igazán tartották ehetőnek a burgonyát, alantas ételnek tartották, amely csak az állatoknak és az őslakosoknak eledel.

Az inkák nem csak a nagy mennyiségű termesztésével foglalkoztak, hanem elraktározásával is ínségesibb időszakokra, a hadsereg ellátására. Viszont ennek egy bökkenője volt, a szárgumó a nedves levegőben kicsírázott, és így ehetetlenné vált.

Erre az andoki emberek a mai napig alkalmazható tartósítási módot találtak ki a téli időszakban a nappali és az éjszakai hőmérséklet különbség tapasztalatával. Nappal a hőmérő akár 20 °C fölé is emelkedhet a ragyogó napsütéses napokon, este pedig akár nulla fok körül ingadozhat a levegő hőmérséklete. A friss burgonyát éjjelre kiteszik a levegőre, hogy megfagyjon. Nappal jól megtapossák a gumókat, hogy a nedvesség eltávozzon belőlük. A nap is elpárologtatja belőlük a vizet. Ezt a folyamatot többször megismételhetik, akár egy hétig is. A végeredmény egy chuño-nak nevezett változat, amelynek víztartalma akár 50-60 %-kal is csökkent. A szárított burgonya igen hosszú ideig tárolható, és könnyen szállítható. Főzés előtt jó beáztatni 10-12 órára, és utána elég rövid ideig főzni.

A burgonya fontosságát manapság mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Peruban az agrárminisztérium külön foglalkozik a burgonya termesztéssel, kutatással (pl. űrviszonyok között lehet-e termeszteni), az andoki termelők kiemelt támogatásával, génbankok fenntartásával az ősi fajták megőrzéséhez. A burgonyának még nemzeti napja is van: május 30.

Az inka birodalomban (Tahuantinsuyu kecsua nyelven) a termesztett áruk raktározására raktárakat, qollqákat építettek. Ezek négyszögletes, vagy kör alaprajzú, magas falakkal rendelkező épületek voltak, ichu füves tetővel. padlózatuk köves volt, a szellőzését kis ablakok vagy a padlózat alatti kis csatornák biztosították.

Egy-egy településen akár több százat is emeltek, de elszórva az Andok meredek lejtőire, az inka ösvények mellé is építették azokat.

A legfőbb feladatuk a teraszokon, völgytalpakon megtermesztett termények: kinoa, (az inkák búzája), kukorica, burgonya, kiwicha (Amaranthus caudatus) tárolása volt, de nagy mennyiségben raktároztak itt textileket, ruhákat, néhol munkaeszközöket is. Az inkák (birodalom vezetői) előszeretettel építtették a raktárakat, hiszen a felesleget jó volt tárolni azokra az esetekre, amikor egyes területeket aszály, vagy nagy áradások sújtottak, vagy a vonuló katonáknak kellett ellátmány. Így meg lehetett menteni emberek tömegét az éhínségtől. Az inka birodalom területén nem használtak pénzt, a közmunkával előállított javakat raktárakban halmozták fel, és innen osztották el jórészt igazságosan a rászorulóknak. Innen lehetett adományt adni a betegeknek, időseknek, akik nem tudtak dolgozni, de innen látták el élelemmel a közmunkán dolgozókat is.

A raktárakban lévő dolgokat, a penészedés megakadályozása mellett, amit a jó szellőzés biztosított, meg kellett védeni a rágcsálóktól, bogaraktól, amihez nagyon intenzív illatú mentát és hasonló növényeket használtak.

A spanyol hódítók ezeket a raktárakat teljesen kifosztották, ezekből látták el élelemmel katonáikat.

A fotókat dr. Mari László készítette.