Az inka birodalomban a teraszok hatalmas munkával történő kiépítésén túl, kisebb-nagyobb városokat is felépíttettek az inka uralkodók. Elhelyezték benne palotájukat, vallási épületeket, templomokat, tereket létesítettek, ahol a nagy, látványos ünnepeket tartották. Amikor a spanyol konkvisztádorok megjelentek, majd elfoglalták ezeket a városokat, hatalmas rombolásba kezdtek, az inka paloták romjaira építették saját lakóépületeiket, palotáikat, de főleg keresztény templomaikat. A városok arculata teljesen megváltozott, csak a nagy kövekből kirakott inka falak emlékeztetnek az eredeti lakóikra.
Machu Picchu kivétel. Nem jártak arra a spanyol gyarmatosítók (valószínűleg nem tudtak róla), csak a természet vette hatalmába amikor az 1500-as évek elején elnéptelenedett. Ennek az okát még csak találgatják. Lehet, hogy elvesztette jelentőségét, a lakók elköltöztek a spanyol hódítóktól való félelmükben, esetleg az európaiak által behurcolt járvány tizedelte meg a lakosságot, vagy Pachacuti inka (uralkodó) halálával nem volt forrás a fenntartására.
Sokáig őrizte csipkerózsika álmát a város, mígnem 1911. július 24-én Hiram Bingham, a Yale Egyetem professzora meg nem pillantotta a növényzettel igen benőtt inka romokat. Egy indián földműves hívta fel a figyelmét a romvárosra. Az Urubamba folyó völgyében, az Andok sziklás hegyoldalába épült a város 2450 méteres tszf. magasságban. Nem csoda, hogy a spanyol katonák sem „vették észre”. Bingham Vilcabambát, az inkák utolsó városát kereste, sokáig azt is hitte, hogy megtalálta azt. Majd elkezdődött a város feltárása, egymás után szabadították meg az épületeit a növényzettől, kerültek napvilágra a nemesek kövekből precízen összeillesztett palotái, a kiszolgálók, teraszon dolgozók kevésbé mérnökien összerakott házai, kutak, a különböző funkciót betöltő vallásos épületek (pl. Kondor-templom, Nap-templom). A kisebb-nagyobb precízen megmunkált kőtömbökből épült házakat rézlemezekkel vagy ichu fűvel fedték be. A nagy köveket úgy összecsiszolták és illesztették (habarcs nélkül), hogy egy papírlap sem fér közéjük. Ennek az oka pedig az volt, hogy a hegyen sokszor előforduló viharos szél ne fújjon be, illetve a mérges kígyók ne tudjanak a falakon bejutni.
Szinte egyik inkák által épített városból sem hiányozhatott az Intihuatana, amelyet a település legmagasabb pontján helyeztek el, és egy kis oszlop volt a tetején, a hely, ahová a Napot kikötik… Napforduló idején a kis kiemelkedésnek nincs árnyéka, a delelő napra mutat. Az egyetlen sziklából kialakított napóra fontos célokat szolgált: meg tudták vele határozni a napéjegyenlőséget, napfordulókat, naptárként szolgált a mezőgazdasági munkák elkezdéséhez, aratáshoz, vallási jövendölésekhez.
De vajon miért építették a főutaktól, inka ösvényektől távoli helyre a várost?
Az 1420-as évekre teszik a város alapítását. Pachakuti Yupanki inka uralkodó parancsára kezdhették meg az irdatlan nehéz építkezést. A kövek egy részét az Urubamba folyótól kellett gyalog felcipelni éppúgy, mint a teraszokra a termőföldet. Igavonó állatuk erre a célra nem volt. Sok százan dolgozhattak, az ún. mit’a, vagyis az uralkodónak (birodalomnak) végzett közmunka keretében. A munka során főként kukoricát ettek, amelyet a szegények lakta házaknál lévő mozsarak is jól mutatnak. A sírokban talált csontvázak igen alultáplált emberekről tanúskodnak. A munkások egész napos dolgoztatásához koka levelet rágcsáltattak velük. Az alkaloidja elveszi az éhséget, szomjúságot, tompítja a fáradságot, és segít a magashegyi betegség elkerülésében is.
A város építésének pontos célját még a kutatók találgatják. Lehet, hogy az uralkodó és családja üdülőhelyének szánták, amit a gyönyörű kilátás, a csendes környezet is bizonyít. Ez volt az uralkodó és a nemesség nyári rezidenciája, Cuscóból kiköltöztek ide pihenni. Valószínű, vallási célokat is szolgált, szent helyként tisztelték, amire az épületekből lehet következtetni. Az inkák fő istene a Nap, Inti volt. Itt lakhattak a nap szüzek, vagyis azok a fiatal lányok, akiket 8-10 éves korukban választottak ki, és nagyon szigorú körülmények között, férfiaktól elzárva neveltek. Feladatuk az inka ruhájának elkészítése (az uralkodó csak egyszer hordott egy ruhát), a vallási szertartásokra terítők szövése, a vallási ceremóniákra a szent chicha (kukoricasör) készítése. Sokuk papnőként szolgált, de az uralkodó szívesen vett közülük egyet-egyet feleségül, vagy éppen ajándékozta házastársnak nemeseknek, kiváló katonai vezetőknek. Olykor feláldoztak közülük az isteneik számára pl. a jó termés, vagy a katasztrófák elkerülése, az esőzések megindulása érdekében.
Valószínűleg itt őrizték több inka uralkodónak is a múmiáját, amiket ünnepi alkalmanként a fő térre vittek az embereknek megmutatni.
A keskeny teraszokon főképp gyógynövényeket, kokát, zöldségféléket, virágot termesztettek, a fő terményellátó a távolabbi völgyekben kiépített teraszrendszer és vízvezeték hálózata volt, ahol rengeteg ember dolgozott és gondoskodott arról, hogy az uralkodó és környezete ne szenvedjen semmiből hiányt (kinoa, kukorica, burgonya).
A várost rengeteg turista keresi fel, hiszen szinte egy érintetlen városképben gyönyörködhetnek, amely csak lassan fedi fel titkait!
A fotókat dr. Mari László készítette.
