Gozo-szigetének „aranya”

Szerző: | Európa, Málta

A só a legtisztább szülőktől született: a Napból és a tengerből (Pythagoras).

Málta főszigetéről hajóval juthatunk át a mindössze 5 km távolságra lévő kisebb szigetre, Gozora. Főképp abráziós falakkal szakad a sziget a Földközi-tengerbe. A sziget azon oldalán, ahol a sziklák nem alkotnak meredek, magas partot, az emberek sakktábla alakzatú sekély medencéket alakítottak ki. Ezek a sólepárlók, amelyeket ma már igen sok turista keres fel az év minden szakában. Mégis a legérdekesebb látványt tavasztól ősz közepéig nyújtják, amikor is a sóbetakarításnak lehetünk szemtanúi. Helyiek seprűkkel kaparják fel a sót, közben kiszedik belőle a rákpáncélokat, köveket, és egyéb szennyeződéseket. Majd lapátokkal gúlába halmozzák, amíg az utolsó vízcseppek is elhagyják a sótornyot, majd a közeli, emberek által erre a célra kialakított barlangokban raktározzák el a sót a felhasználásig.

De hogyan is „készül” a só? Két dolog kell hozzá: a napsütés és a szél.

Az emberek kisebb-nagyobb, négyzet alakú medencéket faragtak be a vízszintesen fekvő parti sziklákba. Így a mészkőben sómedencék keletkeztek, amelyekbe csatornákon, vagy közvetlenül a tengerből tengervizet pumpálnak. Először a nagyobb és mélyebb medencéket töltik fel, hogy a víz felmelegedjen, és elkezdődjön a párolgás. Aztán a kissé betöményedet vizet a sekélyebb és kisebb medencékbe szivattyúzzák át. Ha az idő megfelelő, egy hét múlva szép fehér kristályok vonják be azoknak aljzatát. Ekkor kezdődhet a „betakarítás”. Ha nincs eső, felhős idő, akkor egy nyáron akár 15-ször is lehet sót begyűjteni ezzel a módszerrel.

Már a föníciaiak is kialakítottak sómedencéket az értékes só párolgással történő kinyerésére. A rómaiak folytatták e tevékenységet, és azóta is folyamatos a sónyerés, akár kalózkodás vagy egyéb harcok dúltak a szigeten, amelyek más kézműves tevékenységeket elüldöztek az ország belsejébe. Volt olyan időszak, amikor a helyi só hatalmas értékkel rendelkezett, valutaként használták. Az angol megszállás alatt a helyi termelők engedményeket kaptak a sólepárlás folytatásához. A sót régen és ma is az ételek ízesítésére és tartósítására használják. A gozoi só jól oldódik, és nagyon sok elemet tartalmaz (pl. jódot, magnéziumot). Sokkal egészségesebbnek mondják, mint a kezelt asztali sókat. A helyi olajbogyó, kapribogyó termelők vagy a juhsajt készítők is előszeretettel veszik közvetlen a termelőktől. Sokat eladnak a zöldségeseknek, szupermarketeknek is. A só Gozonak a mai napig legfontosabb árucikke.

A turisták előszeretettel keresik fel a sziklák tetejéről is gyönyörű látványt nyújtó medencés partvidéket, amely közel 3 km hosszan húzódik a tengerparton. A kb. 3000 sziklamélyedés egy része pár családhoz tartozik, akik kitartóan űzik ezt a nehéz mesterséget. Sajnos sok medence közülük a hullámzás martaléka lesz. A családok viszont ügyelnek az állagukra, és szívesen beavatják az érdeklődőket a fenntarthatóan művelhető sónyerésbe. Van olyan család, amely már az 5. generáció óta termeli a sót. Támogatjuk is őket, ha egy zacskó sót veszünk tőlük.

A fotókat dr. Mari László készítette.