A banán őshazája Délkelet-Ázsia, gyorsan terjedt a termesztése, Nagy Sándor katonái indiai hadjáratukon már fogyasztották. A trópusi övezet lakói eredetileg a földalatti gumóját fogyasztották, mivel termését a nagy magok miatt nem kedvelték.
A legnagyobb faj az Új-Guineában élő óriásbanán, melynek szára elérheti a 15 méteres magasságot is. Előfordul törpe nagyságú is Kína területén, melynek magassága 60 cm. A levelek igen gyorsan nőnek, 15 cm-t naponta, ezért Namíbiában a banánt a levelek „zöld szökőkútjának” nevezik. Általában a kiültetése után egy évvel kezd teremni, akár 60 kg is lehet egy fürt súlya.
Sokszor a felégetett erdők helyén ültetik, de sokszor a másodlagos erdőkben is találkozunk elvadult példányaival.
A felhasználása igen változatos, mivel a burgonyához hasonlóan sok keményítőt tartalmaz, gyakran szárítják, majd lisztté őrlik, és kenyeret is sütnek belőle. A gyümölcsből zselé, lekvár, gyümölcslé készül, de töltik palacsintába, nyersen vagy szárítva chipsként is fogyasztható. Az indiai vegetáriánus jógik a „bölcsek banánjának” nevezik, és előszeretettel eszik. Gyógyászati célokat is szolgál a termése, szárát, leveit állatoknak adják, de kötelet, kunyhótetőt is lehet készíteni belőle. Ázsiában általánosan elterjedt, hogy a banánlevelek szolgálnak tányérként, és a levélbe igen sok mindent csomagolnak, mint például isteneknek szánt adományokat, ételeket, rágcsálásra szánt bételt, katot.
A fotókat dr. Mari László készítette.
