Maja piramisok titkai

Szerző: | Észak-Amerika, Mexikó

A mezoamerikai népcsoportokhoz több piramis építése is tartozik. A maják több évezreden keresztül éltek a Yucatán-félszigeten, és hoztak létre kisebb-nagyobb városokat. A maja civilizáció a 4-10. század között élte virágkorát. Ebben az időszakban tehát olyan népes városállamok alakultak ki, amelyek az akkori világ legnagyobbjai közé tartoztak.

A maja építészet legjellemzőbb épületei közé a piramis építmények tartoztak, amelyeket a város centrumában helyeztek el.

Az épületeket kőből és vályogból építették, és gyakran mésszel kevert földdel vonták be, hogy festhető felületet alakítsanak ki. Sokszor piros színnel festették be az oldalakat, amely a véráldozatra emlékeztette az embereket. A legtöbbször lépcsősen kialakított piramisok tetejére nagyon meredek lépcsősoron lehetett felmenni. Jó erőben kellett lennie a papoknak, ha napjában többször meg akarták mászni. Jó pár lépcsőfok után az embernek akadozhat a légzése, a tűző napsütés, vagy az éppen szakadó eső sem könnyíti meg a feljutást. Ma a turistáknak kötelet feszítettek ki, amelyen felhúzhatják magukat, vagy jaguárjárásban, tehát négykézláb érhetjük el a tetőszintet. A piramisok tetején valamelyik istennek emelt templomhoz, vagy egy főméltóságnak kialakított szentélyhez juthatunk. A piramis alap szerepe az volt, hogy a templom-szentélyük közelebb legyen isteneikhez a védelmi szerep mellett. A piramisok tetején lévő templomoknak nem volt ablaka, így állandóan félhomály és hűvös volt, csak az ajtókon jöhetett be a fény. A mésszel összeragasztott kövekből felépült falakat szobrokkal, domborművekkel, vagy murálokkal (falfestményekkel) díszítették.

Cholulában van az Újvilág legnagyobb piramisa 66 méteres magasságával. A Guiness-rekordok könyvébe is „beírta magát” azzal, hogy a Föld legnagyobb térfogatú piramisa. Az épületet komplexum négy fázisban épült a Kr.e. 3. századtól a Kr.u. 9. századig fő építőanyaga a környéken fejtett kövek mellett az obszidián és kerámia törmeléket is tartalmazó vályogtégla volt. Az évszázadok során több piramist építettek egymásra úgy, hogy az újabb piramist ráépítették a korábbira. Az 1931-ben indult ásatások során nyolc kilométer hosszú alagúthálózatot tártak fel a piramis belsejében. 7,6 méter mélyen itt találták meg a leghosszabb falfestményt Mexikóban, a Kolombusz előtti időkből. Egy lakomát ábrázol, amelyen pulquét isznak az emberek. A hatalmas piramis nagy része földdel van borítva, amelynek több oka lehetett: vagy az elhagyatott piramist benőtte a növényzet, vagy az őslakosok rejtették el az ellenséges törzsek szeme elől. Ma a tetején egy 1594-ben a spanyol hódítók által emelt katolikus templom áll. Cortés rendelte el a felépítését, talán mert nem látta a piramist a dombban, vagy azért éppen.

Palenque ősi maja városát az esőerdő az 1700-as évekig rejtette el, amikor is a spanyolok felfedezték. A romváros számos piramisa közül kiemelkedik a Feliratok Piramisának nevezett régészeti emlék. A nevét a szentély falait borító hieroglifekkel telerótt táblákról kapta. A piramis Kr.u. 683-ban, Pakal (teljes nevén K’inich Janaab’ Pakal) király utasítására épült meg. Sokáig azt hitték, hogy a piramisok „csak” a templomok elhelyezését, és a rituális áldozások elvégzését szolgálták. Azonban éppen a Feliratok templománál találták meg 1949-ben azt a lejáratot, amely Pakal király sírkamrájába vezetett. Az uralkodó maga rendelte el az építkezést, hogy később nyughelyéül szolgáljon. A nyolc teraszos, 25 méter magas piramis belsejében lévő kripta bejáratánál 5 személy holttestét fedezték fel, akiket rituális szertartás keretében áldoztak fel, hogy az uralkodót túlvilági útjára kísérjék. A sírban találták meg Pakal király 340 darab zöld jádekőből összeillesztett halotti maszkját. Tehát a piramisok sírként is szolgálhattak, akár az egyiptomi piramisok.

Uxmal romváros szintén a Yucatán-félsziget esőerdőjében található. Eredeti neve Oxmal, azaz háromszor alapított várost jelent. Ez igaz is, hiszen a település sokszor cserélt gazdát, és minden időben építettek hozzá valamit. A helyet a 38 méter magasságra törő Jós, vagy Varázslónak nevezett piramisa uralja. Ránézésre még monumentálisabbnak tűnik, mert teraszok nem tagolják, ahogy a többi piramisnál megszoktuk. Az alaprajza is eltér a többi piramistól, nem négyszög, hanem ovális alapú, akár a parasztkunyhók voltak egykor. Egy óriási csonka gúla magasodik az esőerdő fölé. Szörnyű meredek, és kétszer annyi lépcsősor vezet fel a tetejére, mint a Feliratok templomához.

A piramis építéséhez egy legenda is fűződik, amit a helyi vezetők szívesen mesélnek el a turistáknak (a feladat erről szól).

A piramisok igen sok megborzongató maja hagyománynak lehettek helyszínei. A városok élete, gazdasága nagyban függött a természeti erőktől, időjárási elemektől. Ezért számos isten született: például Chac az esőisten, Kinich Ahau a Nap istene, Huracán, a tűz istene, a Tollaskígyó (Quetzalcóatl) istenség, aki egyben a szél istene is volt. Ezeknek az isteneknek a kegyeit újra és újra el kellett nyerni, vagy éppen az ártó isteneket ki kellett engesztelni. A maják valamennyi istenüknek igyekeztek templomot emelni a piramisok tetején. A templomok előtti részen kerültek az oltárkőre a feláldozni szánt állatok, és emberek! Azok a szertartások voltak a legértékesebbek, ahol obszidián késsel vágták ki az áldozatok szívét több más módszer mellett (például legurítás a lépcsőn, megnyúzás, véráldozással járó öncsonkítások). Ezek az első hallásra kegyetlennek tűnő áldozati módok – hitük szerint – biztosíthatták a népük boldogulását, a természeti csapások elkerülését, a mindennapi betevőjük megtermelését.

A fotókat dr. Mari László készítette.