Chelly-kanyon

Szerző: | Észak-Amerika, USA

Az Amerikai Egyesült Államokban a Four Corners , azaz Négy Szögletnek nevezett helyen, ahol négy állam, Arizona, Colorado, Utah, és Új-Mexikó találkozik, nagyon sok turista megfordul. Van egy pont, ahol egyszerre „állhatnak” mind a négy állam területén. A kirándulók erről a helyről fantasztikus geológiai helyeket látogathatnak meg. Az egyik ilyen a Chelly-kanyon (ejtsd: séj). A kanyon különleges neve a navaho Tséyiʼ (a szikla belsejében) szó elferdített változata.

Aki ide elutazik kanyonok labirintusában találja magát! A kanyonokat a folyók hozták létre a Defiance-fennsík vörös homokkövébe történő bevágódásuk során. A kanyon falai szinte teljesen függőlegesek, és igen magasak, elérhetik egyes helyeken a 300 métert is. A sziklafalon lévő elszíneződéseket a falon lefolyó vizekből kiváló ásványi anyagok hozták létre.

A kanyont azonban nemcsak a folyók vize formálta formálja a mai napig. Ezen a területen télen a hőmérő higanyszála nulla fok alá is csökkenhet, így a fagyaprózódás is részt kér a felszínalakító munkából. A kanyon faláról leváló kőzetdarabok a kanyon alján landolnak, de hamar tovább aprózódnak.

A nyári hónapokban meg az inszolációs aprózódás veszi „kezelésbe” a kanyon kőzeteit. A kőzetek homokká porladnak szét, amit a szél tovább szállít.

A kanyonok alján folyók csörgedeznek, vagy az esős évszakban bővebb vizükkel és a hordalékukkal vágódnak be a kanyon aljába.

A kanyonban több nép is megtalálta otthonát. A hely védelmet, ivóvízforrást, építőanyagot, termékeny talaj miatt élelemforrást jelentett számukra. Az „első” népcsoport az anaszázi indiánok voltak, akik a kanyon oldalában lévő hatalmas barlangnyílásokban alakították ki a lakhelyüket, lapos tetejű házaikat, hogy kihasználják annak természetes védelmét. Körülbelül Kr.u. 100 és 1300 között éltek ezen a vidéken, amikor valószínűleg a talajok kimerülése miatt elvándorlásra kényszerültek. Az anaszázik kiváló földművesek és kézművesek voltak, kosárfonó indiánoknak is hívják őket.

A területet később a navahó indiánok foglalták el. A terület ma is hivatalos navahó rezervátum. A kanyon-túrákhoz navahó vezetőt kell fogadni. Az indiánok napjainkban is lakják a völgytalpat, békésen gazdálkodnak, kis farmokat hoztak létre, állatokat tenyésztenek, kis kerteket alakítanak ki barack-és almafákkal. Azonban ez nem volt mindig így. A spanyol gyarmatosítók próbálták elkergetni innen a navahókat, 1805-ben az egyik barlangban 115 férfit, nőt, gyereket öltek meg. Majd jöttek az indiánokkal a földekért ádáz harcot vívó telepesek. Az amerikai kormány lovashadsereget küldött a navahók ellen, akik addig éheztették őket, amíg meg nem adták magukat, majd a foglyokat egy 320 km-es „meneteléssel” Új-Mexikóba vitték. Szerencsére az amerikai kormány pár év múltán engedélyezte a navahóknak, hogy visszatérjenek ősi földjükre.

A kanyonban áll egy 244 méter magas homokkőtorony. A navahók Pók-sziklának is nevezik. A mitológiájuk szerint a sziklaoszlop lapos tetején él a szent Pókasszony, aki megtanította az első embereket ebben a „zord” környezetben a túlélésre: a szövésre és a növények ültetésére. Jelkép számukra a Pókasszony személye, mivel a pókok önállóan szőnek hálót, és cselekvésre buzdítja őket, és állandó védelmező és segítő szerepet tulajdonítanak neki. Még a mai napig a gyerekeket is a Pókasszonnyal ijesztgetik, ha nem viselkednek a nebulók, akkor az kiveti rájuk a hálóját, és a szikla tetején megeszi őket. Melyik gyerek ne hinné el, amikor a sziklaoszlop tetején lévő fehér színekből a csontokra asszociálnak?

A fotókat dr. Mari László készítette.