Cenoték

Szerző: | Észak-Amerika, Mexikó

A Yucatán-félszigetet igen nagy vastagságban harmadidőszaki rétegekből felépülő mészkőtábla alkotja. A mészkő porózus kőzet, a csapadékvíz oldásával egyre táguló repedésekben a leeső csapadék elszivárog a mélybe. Ebben a többszáz méteres vastagságban a tengerben lerakódott üledékből kialakult karbonátos kőzetekben keletkeztek a félsziget hatalmas barlangjainak járatai. Ezen barlangok nagyobb termeinek a teteje sok helyen beszakadtak, kerekded formájú „üregek” képződtek. Ezeket mind a helyiek, mind a szakirodalom cenotéknak nevezi. A kisebb-nagyobb esők vize igen gyorsan eltűnik a kőzetek repedésein, a száraz és a folyókat nélkülöző félszigeten így ezek a képződmények az emberek természetes víznyerési lehetőségei lettek, ciszternaként működnek.

 

A cenoték tehát különböző nagyságú, rendszerint igen meredek falú felszakadt barlangok, amelyek többségének az alján karsztvíz van. A víz általában 18-20 °C -os, tiszta, iható víz. A cenoték vizében sajátos élővilág alakult ki. A cenotékat a turisták is látogathatják, akik az endemikus halak között úszkálhatnak. A törékeny élővilág védelmét jelenleg csak az szolgálja, hogy kötelezővé teszik a turisták számára a zuhanyozást, és megfelelő infrastruktúrát (mosdók, öltözőhelyek) kínálnak a belépőjegyért is cserébe.

Aki „csak” lemegy a meredek lépcsőkön a barlangba, gyönyörű látvány fogadja. A barlang falát cseppkövek borítják, amelyek a mennyezetről akár a vízig ereszkednek le. A tetőről belógnak gyökerek, liánok, a tető beszakadásával leesett sziklák kis szigeteket alkothatnak.

A cenoték belsejében – a turizmus kedvéért – kibetonozott felületeket alakítanak ki, hogy ruhatároló szekrényeket, padokat is elhelyezzenek. Olyan cenote is van, ahol kötéllel lehet a vízbe lendülni a bátor látogatóknak. Az értékes cseppkövekre, és a turisták épségére „úszómesterek” vigyáznak. Legtöbb helyen, ahol úszni, fürdeni szeretne az ember, hiszen a víz mélysége elérheti a 20-30 métert, mentőmellény használatát teszik kötelezővé.

Már a Yucatán-félszigeten lakó majáknak is fontosak voltak a cenoték, mint természetes vízforrások. Ezek köré építették remek, ma már világörökségi helyszínként számontartott városaikat, hatalmasnak mondható népességgel.

Maja nyelven a chén vizet adó kutat, a chi sziklanyílást jelent. Chichen Itza nevű híres romvárosnak a nevében is benne rejtőzik a cenote, vagyis „az itze nép kútja”. És valóban az egykori maja város területén van több természetes cenote, amelyek közül az egyiket a maják nem víznyerésre használtak, hanem a maja esőisten, Chac kiengeszteléséhez szükséges rituáléhoz. Az aszály legyőzésére élő embereket dobtak a „kútba”. Ha az emberek nem jöttek fel a víz színére, akkor az isten elfogadta az emberek áldozatát, könyörgését. Ha valakinek mégis sikerült felkapaszkodni a meredek falon, akkor a papok kőzápora fogadta. Az valószínű legenda, hogy főként felékszerezett szüzeket dobtak be az eső reményében. Ugyanis a búvárok átvizsgálták a cenote alját, üledékét, és főként férfi és gyerek csontokat találtak, nőit alig. A gyerekáldozat különösen fontos lehetett az esőt síró isteneknek. A koponyákon lévő sérülések a sziklákhoz való ütődésről is tanúskodhatnak. Áldozati tárgyak, használati eszközök, ékszerek, fegyverek, aranyból készült rituális eszközök, maszkok, szobrok is előkerültek a kútból. A fémből készült tárgyakat-az olvasztás ismeretének a hiányában- cserével szerezhették meg más indián kultúrákból.

Más cenotékban is találtak csontmaradványokat, valószínűleg azokét, akik a meredek peremeken sikertelenül próbáltak leereszkedni víznyerés céljából.

A cenoték máig rejtenek olyan tárgyakat, amelyek további adalékkal szolgálhatnak arra, hogyan élték életüket az egykori maja városok lakói. Nagy kihívást jelentenek a cenoték a mindenkori államnak, hogyan egyeztessék össze a régészek, biológusok, barlangászok tevékenységét, és a helyi bevételt jelentő turizmust.

A fotókat dr. Mari László készítette.