Szadhuk

Szerző: | Ázsia, Nepál

Indiában vagy Nepálban járva az utcákat, különös kinézetű emberekkel találkozhatunk a templomok, a halottégető gatok, szent emberek sírjainak környékén. Sokan közülük nem viselnek ruhát, vagy csak egy kisebb narancs színű lepelbe csavarják testüket, szakállukat nem borotválják, rasztásodott hajukról látszik, hogy már régen érte olló. Testüket sokan bekenik hamuval, és különböző jeleket festenek rá. Ők a szadhuk, vagyis a szent emberek. Van közölük olyan, aki egyedül él, míg mások csoportosan üldögélnek és szemlélik az utca forgatagát, vagy éppen meditálnak kizárva életükből a dudálástól, gyerekzsivajtól, az árusok kiabálásától hangos utca zaját.

 

Legfőbb céljuk annak a pillanatnak az elérése, amelyben tökéletesen egyesülnek Brahma istennel. Minden, amit az élet kínál, szemükben hiábavaló, haszontalan. A szigorú aszkézis útján szeretnének eljutni a lélek üdvözöléséhez, az örök boldogsághoz. Hisznek a reinkarnációban, vagyis a lélekvándorlásban és a fő céljuk, hogy kiszabaduljanak az újjászületés örök körforgásából.

Szegénységi fogadalmat tesznek, önként mondanak le a földi örömökről, a szexuális életről, anyagi dolgok birtoklásáról, érvényesülési lehetőségekről. De vajon kiből lesz szadhu? Sokan a társadalom alsóbb, szegény rétegéből (kasztból) választják ezt az „utat”, vannak, akik rossz családi körülményekből, házasságból menekülnek el ily módon, mások spirituális okokra hivatkoznak. Egy felmérés szerint sok a diplomával rendelkező is közöttük. Ezt az életmódot, életfelfogást főleg férfiak választják, de akad női szadhu is, akik főként az özvegység „szégyenétől” szeretnének így megszabadulni.

A szadhuk régen elvonultan, barlangokban, hegyekben, a települések határában éltek, ma már jórészt a városokban találkozhatunk velük. Az utcákon élnek, önsanyargatásnak, vezeklésnek vetik alá magukat, izzó parázson járnak, egy lábon állnak hosszú ideig, évekig nem szólalnak meg. Böjtölnek is néha heteken át. Sokan a fakírokkal azonosítják őket, helytelenül. A fakír szó arab eredetű, és szegényt jelent, és bár eredetileg a hindu aszkéta emberekre használták ezt a kifejezést, de mára a jelentése kissé megváltozott. A szadhu elnevezés a szahanát, vagyis spirituális gyakorlatot végző kifejezésből alakult ki.

A szadhuk, ha éppen nem böjtölnek, mezítláb járják az utcákat hónuk alatt egy fém gyűjtőedénnyel, amibe legtöbbször ételt kapnak, amikor a boltokba, éttermekbe beköszönnek. A turistáknak is kedvenc fotótémái lettek e különleges megjelenésű emberek. A szadhuk is alkalmazkodtak ehhez, egy részük elvonul a turistás helyekről, másik részük szívesen pózol, de csak ha fizet a turista a képekért, és nem is keveset! Hihetetlen kifinomult technikával veszik észre a „távoli lopott” fotókat is, és utána erőszakosan követelik a jussukat. Ez a megélhetési koldulás új formája. A helyiek szívesen adnak adományt a szadhuknak. Úgy tartják a helyiek, hogy kivételes képességgel rendelkeznek, ezért tanácsokat is kérnek tőlük házassági ügyekben, vagy áldást nagyobb döntésekhez, döntő bírónak tekintik őket konfliktusok megoldásánál, és kérnek rontások alóli felszabadítást is.

Szadhuvá válni hosszú folyamat, segítséget is kapnak hozzá az igazán eltökéltek egy szadhu-tanító személyében. Jogilag a szadhukat halottnak tekintik Indiában, a rokonok még temetést is rendeznek olykor. (Magukat is halottnak tartják.) A szadhuk sem egységesek, vannak közöttük, akik Vishnut „szolgálják”, függőleges sávot viselnek homlokukon, és az embereket segítik tanácsaikkal, mások Shivát imádják, a hétköznapi, halandó dolgoktól teljesen elfordulva. Az aghorik szektája pedig különleges életmódot követ: a szent folyóból, a Gangeszből kisodort halottak húsát fogyasztják csakis a lelkük megtisztulására…