Azerbajdzsánban található az az érdekes hegyvidéki táj, ahol sziklák őrzik a korai emberek történetét. Hogyan is lehet ez? A 4500 ha-nyi védett területen több mint 6000 sziklába vésett kép mesél a múltról, az emberek szokásairól épp úgy, mint az akkori klímáról, és az azt tükröző növényekről, állatokról.
A terület 20000 éve volt folyamatosan lakott egészen a középkorig. Az akkori környezet igen különbözött a mai félsivatagos tájtól. A klímát a Kaszpi-tenger szintjének ingadozása is igen meghatározta.
Az eljegesedés alatt, bár ezt a területet jégtakaró nem borította, erdők lehettek, gránátalma, vadgesztenye termésével is találkozhattak az első letelepülők. Ahogy melegedett az éghajlat, úgy váltotta fel szavanna, majd sztyep az erdőket. A nedvesebb időszakokban tölgyek, fenyők vehették át az uralmat, aztán végleg a szárazságtűrő fajok határozzák meg a tájképet.
A turista utakat ügyesen tervezték, hogy az érdeklődők a látogatóközpontból indulva a legteljesebb képet kapják a sziklavésetekről. Bár a növényzet gyér, de így is nehéz észrevenni a sziklarajzokat. A tudósoknak is sok évnyi munkájába telt, nem is szólva a sokféle módszerről, amíg alaposan felmérték és feltárták a területet. Vannak olyan rajzok, amelyek inkább esti világításnál tűnnek fel, mint napfényben, mások a sziklákra helyezett papír satírozásánál rajzolódtak ki.
A Földön az emberek sok helyen rajzoltak sziklára, így jöttek létre az „újságpapírnak” nevezett falak. Gobusztánban is nagyon beszédesek a rajzok. Láthatunk vadász-jelenetet, nyílvesszővel férfit, és táncoló embereket, akik valószínűleg rituális táncot lejtettek a vadászat előtt, hogy kérjék annak sikerét (Ausztráliában is láthatunk hasonlót a szikrarajzokon). Az ábrázolt körtánchoz hasonlót ma is táncolnak Azerbajdzsánban, a neve Yalli. Sok állatot ismerhetünk fel, mint a kecskét, szarvast üldöző párducot, delfint, amely az utolsó jégkorszak előtt tűnt el a környékről. A bölényeket sokszor nőkkel ábrázolják, amely termékenységet hivatott biztosítani, hiszen voltak korszakok, amikor a bölények számától függött az emberek életben maradása. A hajó motívum megjelenése a mezolitikumban volt, a tudósok úgy vélik, hogy egyrészt szimbolikus jelentése volt, a halottat vitte a másvilágra, vagy éppen nagyon is valós jelentéssel bírt, az ősök a Kaszpi-tengeren használtak hasonló hajókat halászatra, közlekedésre.
A faragásokat sokszor évről évre ugyanazokra a helyekre karcolták, valószínű ezeket a sziklákat szent helyként tisztelték. Az ábrák többségét nem színezték ki, kagylókkal, kövekkel, aganccsal, csonttal vésték be a sziklákba.
A turistaúton vigyázni kell, hova lépünk, mert egyes helyeken 10-40 cm átmérőjű kb. 20 cm mély üstszerű mélyedéseket láthatunk, amelyeket esővízgyűjtésre, vagy a rituális ünnepeken az áldozati állatok vérének felfogására, de az is lehet, hogy ételek készítésére használták.
A fotókat dr. Mari László készítette.
