Égbe törő tornyok

Szerző: | Ázsia, Grúzia

A Kaukázus hegyláncai között megbúvó települések méltán érdemlik ki a turisták, kutatók figyelmét. Egy különleges építészeti stílus honosodott meg a IX-XIII. század közötti időkben, tornyok építése.

A falvak ma is csak nehezen, egyikük-másikuk csak terepjáróval, köves-gödrös földúton közelíthetők meg. Mestiából, Szvanéti tartomány központjából ugyancsak alig 50 km-re van Ushguli, a szván tornyok világának egyik, alig 200 főt számláló települése, de mégis 3 órát tarthat az út, persze szigorúan jó időben…

 

A település már 1996-ban UNESCO Világörökségi címet kapott, de szinte senki sem tudta megcsodálni a különleges építményeket, mert a járhatatlan utak mellett rablóbandák leselkedtek a látogatókra. Hogy mennyire elzárt hely, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csak 2010-es években gyulladt ki a villany a helyiek házaiban.

A szvánok mindig is ügyes, rátermett harcosok voltak, a lovagiasság szabálya szerint cselekedtek, közösen döntöttek a vitás, vagy a közösséget érintő kérdésekben. Nagyon speciálisan kezdtek építkezni: lakóházaikhoz szervesen csatlakozó lakótornyot építettek. Ezen tornyok feladata igen sokrétű volt. Egyrészt a családok gazdagságát jelezte, a területükre betörő ellenségeik elől is ide menekültek. A tornyokban helyezték el a grúzok értékeiket, ékszereket, ikonokat, templomi relikviákat a Grúziát ért külső támadások idején. A Szvanéti régióba ugyanis nem nagyon merészkedtek be idegenek a nehezen járható terep, kemény időjárás, a harcias szván nép, no meg a tornyok által nyújtott stratégiai előny miatt. A tornyok biztonságot jelentettek a lavinákkal szemben is. A szvánok szokásához tartozott a vérbosszú is, így menedéket nyújtott vérbosszú időszaka alatt. Az épületbe csak külső létrán lehetett a felső emeleten bejutni.

Egy átlagos torony 20-25 méter magas volt, és 4-5 emeletesre építették. Az első két szinten voltak az istállók, ahová a juhok, kecskék voltak elszállásolva. A harmadik emeleten rendezték be a lakószobát, itt volt a tűzhely is. A tűz felett lóg egy kovácsoltvas lánc, amely szimbolikusan az eget és a földet kapcsolja össze, és erre esküdtek a vérbosszú elengedéséhez, ezt a láncot csak a nemzetség kovácsa készíthette el.

A legfölső szinteken tartották a kincseket, fegyvereket, itt volt az éléskamra, de itt szállásolták el a vendégeket is. A felső szinten építettek egy kiugró erkélyt is, védekezés céljából.

Az egyes emeletek között létrán közlekedtek, ahogy ma is teszik. Tartószerkezetnek tölgyet használtak, a járólapok fenyőfából vannak. A köveket mészhabarccsal illesztették össze. A kis lőrés-ablakok csak a tűzfegyverek elterjedésével jelentek meg a tornyokon. A tornyoknak egy éven belül kellett elkészülnie, mert úgy tartották, különben gyenge lesz. Az építőkövek elég nehezek voltak, így az egész nemzetségnek ki kellett venni a munkából a részüket. A tornyok tervezői, építés-vezetői egy „kasztban” voltak, a tudás apáról fiúra szállt.

Ma a tornyok többségét a „háziak” múzeumnak rendezik be, egy kis bevétel reményében. A tetejükről gyönyörű kilátás nyílik a Kaukázus többezres csúcsaira.