Inle-tó, avagy élet a vízen

Szerző: | Ázsia, Mianmar

Mianmar (Burma) második legnagyobb tava az Inle-tó. A tó a vizét a környező, 1000-1500 méter magas hegyekből lefutó vízfolyásokból kapja. Mivel van lefolyása is, édesvízű. A tó felülete igen nagy, mégis csak egyharmada szabad vízfelület. Ennek oka, hogy területének jelentős részét cölöpökön álló kis falvak, házcsoportok, és mesterséges úszókertek foglalják el. A tavon a körülbelül 70 ezer fős intha, vagyis a „tó gyermekei” népcsoport lakik, gazdálkodik. Ők az egész életüket a tavon élik. A gyerekek előbb tanulnak meg úszni, mint járni. A cölöpházak között hajózva láthatjuk, amint a helyiek mossák a hajukat, mosakodnak, mosogatnak, vagy éppen mosnak a vízben, vagy kis csónakokban viszik a helyi úszó piacra portékájukat eladni.

A férfiak a tavon halásznak, igen speciális módszert kifejlesztve. Egy hosszú csónak végében állnak féllábon, miközben a másik lábukat az evezőre fonják, és így eveznek. Kezüket csak a varsaszerű „háló” eldobásához, és felhúzásához használják. Ez az evezési mód egyrészt azért alakult ki, mivel a sekély, átlagosan 2 méter mély tóban nagyon sok a gyökerező hínár, és egyéb vízinövény, és ezért ülve nehezebb volt evezni, másrészt a halrajokat a nap miatt tükröződő vízben könnyebb volt állva észrevenni. Ma is a hal jelenti a helyiek legfőbb táplálékát.

A varsát ledobják a tó fenekére, majd egy rúddal megijesztik a halakat, azok pedig menekülésük során beleakadnak a hálóba. Sok halász jövedelem kiegészítés végett a turistákat szállító csónakok körül pózol, így készülhetnek szép fényképek a felkelő vagy éppen a lemenő nap fényében. Az így szerzett kis pénz nagyon jól jön a családoknak.

Az inthák egyedi módszert fejlesztettek ki a mezőgazdasági termelésre is. Úszókerteket hoznak létre a tó vizén, és csónakjaikból gondozzák azokat, szüretelik a termést, majd viszik a piacra. A lebegő kerthez először begyűjtenek vízinövényeket, kiszárítják, majd bambuszkeretekre rakják, majd iszapot raknak rá, és már jöhet is a palántázás. A vetemény főként paradicsom, tök, uborka. A kertek magánkézben vannak, családok művelik meg, a megtermelt terménynek egy részét elfogyasztják, de a nagy részét Nyaungshwe város felvevőpiacán adják el. Bő lehet a termés, mivel hegyekben áll a paradicsom a raktárakban, ahol az asszonyok válogatják és csomagolják a tovább szállításhoz.

Az intha népcsoport egy legendával meséli el, hogy miért élnek a tavon, miszerint egy uralkodó megharagudott rájuk, és elkergette őket a földjéről, így az emberek a tóra menekítették életüket.

A tavon lévő cölöpökön álló házak nagyon sok kézműves mesterségnek adnak otthont, mint például a lótusz-szálakból sál, ruha szövésének, szivarok (cheroot) készítésének. A jobb megélhetés reményében a környező hegyekből sokan jönnek dolgozni ezekbe a műhelyekbe a különféle népcsoportokból. Az egyik helyen padaung hölgy szövi szorgalmasan a sálakat, miközben a turisták fotózzák a rézkarikával díszített „zsiráfnyakát”.