Muynak, hajótemető az Aral-tó egykori partján

Szerző: | Ázsia, Üzbegisztán

Földünk 4. legnagyobb tava… volt az Aral-tó. Az 1950-es években még 100 Balaton nagyságú volt a kiterjedése, a halászata ellátta a környék lakosságát friss hallal. Mára a tó vízfelülete 1/10-ére csökkent! Ma Földünk egyik legnagyobb környezeti katasztrófája zajlik a tó térségében.

Ma a tó helyén az Aral-kum sós sivatag terjeszkedik, akár 40 millió tonna por kavarog a levegőben évente, amitől igen sok ember komoly betegségben szenved. Nyáron igen magasra, akár 50 °C-ra kúszik fel a hőmérő higanyszála, télen viszont bőven fagypont alá zuhan a hőmérséklet, mivel megváltozott a tó körül a mikroklíma. A kiszáradt tó helyén hajók rozsdásodnak, a halászok elköltöztek a településekről, sok ember munka nélkül maradt.

Mindezt írhatnánk akár a klímaváltozás számlájára is, de itt emberi tevékenység miatt alakult ki ez a helyzet. Az 1960-as években hoztak egy gazdasági döntést, ami alapvetően meghatározta a terület sorsát. Az emberek hatalmas gyapottermő vidékeket alakítottak ki. A gyapot viszont igen vízigényes növény, ezért öntözőcsatornákat építettek ki a tavat tápláló Amu Darja folyóból, amely az Aral-tó lassú kiszáradásához vezetett. Növelte a problémát, hogy a talaj hamar elszikesedett, és így szükségessé vált a talajrétegek átmosása a folyó vizével a sziksó felhalmozódásának csökkentésére. A termés fokozása érdekében sok növényvédőszert használtak, amely a folyókon keresztül bekerült a tóba, és ma a kiszáradt üledékből viszi el a szél a településekre is.

A terület megmentésére készülnek tervek, ilyen például szakszaul fák telepítése, amely nyáron a homokot, télen a havat kötné meg.