India ősi vallását a hinduizmust a népesség 80 %-a követi. Jelentős az iszlám hívőinek aránya is (13 %). A két vezető vallás mellett azonban több vallás hívei pl. szikh, keresztény, dzsainista, buddhista, zoroaszter élnek a hatalmas országban. Indiában egy kis ismerettel elég könnyű felismerni az emberek vallási, etnikai hovatartozását. A lakosság 1,9 %-a szikh hívő. A szikh férfiak igen jellegzetesen öltözködnek, bár az eredeti teljes tradicionális viseletükből nem minden elem jellemzi őket. A fejükön színes turbánt viselnek, amely alatt még egy hajukat összetartó „hálószerűség” is van. Hajukat, szakállukat, bajszukat egész életük során nem érheti olló. A turbán felhelyezése reggelente nem kis fáradtságába kerül a férfiaknak, mivel az igencsak hosszúra nőtt hajukat akkurátusan meg kell fésülniük, kontyba fogni, és elrendezni a fejfedő alatt. A különös szokás oka pedig az, hogy azt tartották, hogy a hajuk megvédi a harcosokat a kardcsapásoktól. Mindig van náluk fésű (turbánban), amellyel a hajukat igazgatják. A szakállukat zselézik, hogy könnyebben lehessen összesodorni az álluk alatt. A viseletükhöz hozzátartozik, hogy mindig viselnek fegyvert, ma legtöbbször tőrt, amelyet az övükre erősítenek. Ha a folyóban fürdenek, akkor is viszik magukkal, a turbánjukba illesztve.
Régen a csatákban egy speciális bő nadrágot viseltek, azonban ma már a nadrágjuk, ingük is „európai” jellegű. Viszont szintén elmaradhatatlan kellék a karperec, amely fémből, acélból készült, és a szikh templomok előtt bő választékból láthatunk kínálatot. Tehát a szikh férfiak viseletének öt jelképe: a turbán alá fogott haj, fésű, bő nadrág, a karperec, tőr. A nők, eltérően a legtöbb hindu nőtől, nem viselnek szárit, hanem hosszú buggyos nadrágot, és egy tunikaszerű felsőrészt hordanak. Fedetlen fejjel és cipővel nem lehet belépni a szikh templomokba.
Persze nemcsak az öltözködésük tér el a hindu, vagy iszlám követőktől, hanem egyes szokásuk is. Ugyan marhahúst nem esznek, de csirkét, halat igen. Nem követik a kasztrendszert, vagyon szerint tesznek különbséget egymás között. Ezzel együtt nem hagyják sorsukra a szegényeket, a templomok mellett gurudwarákat hoztak létre, ahová a zarándokok, koldusok is betérhetnek egy szerény, ingyen ebédre, szállásra. Érdekes, de szívesen fogadják más vallások képviselőit, vagy akár a turistákat. Gazdag szikh családok finanszírozzák a templomokban felszolgált ebédet. A „gazdagabb” betérőktől persze adományokat is elfogadnak. Nem babonásak, nem hisznek a csillagjóslásban.
Nem kötnek gyerekkorban házasságot. Sokan tovább tanulnak közülük, és az üzleti életben, hadseregben, a közigazgatásban töltenek be akár kulcspozíciókat. Megtehetik, mivel nem kötelezik őket a kasztrendszer íratlan szabályai, amely megszabná boldogulásukat, házasságukat, foglalkozásukat, de még táplálkozásukat is.
A szikh vallást Nának guru (Mátyás király kortársa) alapította a 15. században, vezetőik, tanítóik a guruk voltak. És miért a múlt idő? Azért, mert a 10., és egyben utolsó főguru, Góbind Szingh elrendelte, hogy halála után a Szent Könyvet, a Granth Sahib-ot kövessék szimbolikus vezérükként, a szent könyv tanításai alapján cselekedjenek. A vallási központjukban, az amritszári Arany Templomban őrzik a becses könyvet, a vezetőnek kijáró tisztelettel. Napközben szinte megállás nélkül felolvasnak, vagy inkább „felénekelnek” belőle, éjszakára elviszik egy másik épületbe „pihenni”.
És miért van minden szikh neve előtt a szingh, vagyis oroszlán szó? Szintén az utolsó főguru, szent bölcsesség mestere rendelte el, hogy mindenki neve előtt szerepeljen ez a szó. Valószínű a hovatartozást kívánta ezzel erősíteni az emberekben, vagy arra utal, hogy oroszlán módjára képesek a szikh emberek küzdeni az élet számos területén. De miért pont oroszlán? Akkoriban még élt India területén, így válhatott jelképpé.
